Henrik Larsson visszavonul

Vágólapra másolva!
Minden jel arra utal, hogy Henrik Larsson, a skót Celtic Glasgow svéd válogatott labdarúgója a szezon végéig befejezi pályafutását.
Vágólapra másolva!

A 32 éves csatárfenomén az Aftonbladet című újságnak adott interjújában megerősítette, hogy az idény végén hazatér Svédországba, ahol nem kíván többet a labdarúgással foglalkozni. Larsson elmondta, hogy a sportok közül ezután valószínűleg a golf köti majd le a legtöbb idejét.

Az egykoron raszta frizurájáról is ismert támadót még az sem hatotta meg, hogy a svéd emberek több mint 123 ezer aláírást gyűjtöttek annak érdekében, hogy egyik legnagyobb kedvencük a nemzeti válogatottban pályára lépjen az idei portugáliai Európa-bajnokságon.

Larsson ötödik idényét tölti a skót együttesnél, ahol több mint száz alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. A svéd nemzeti tizenegyben 73 alkalommal jutott szóhoz, és 24 gólt szerzett.