Thomas Helveg (Dánia)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Thomas Helveg, a dánok jobbhátvédje.
Vágólapra másolva!

Thomas Helveg (Dánia)
Poszt: jobbhátvéd
Klub: Internazionale
Születési idő: 1971. június 24., Odense
Testsúly, magasság: 179 cm/ 82 kg
Válogatottság: 80 mérkőzés, 11 gól

Szülővárosa együttesében, az Odense BK-ban kezdte karrierjét, és már az 1989-ben bajnoki címet nyert csapatnak is tagja volt, bár ekkoriban tinédzserként még kevés lehetőséget kapott. Később aztán alapember lett a gárdában, és hat éven keresztül szolgálta az egyesületet, az 1991-es és 1993-as aranyéremből már alaposan kivette a részét.

1993 nyarán az Udinese igazolta le, és a Serie A-ban is megállta a helyét, aminek köszönhetően hamarosan a válogatottban is bemutatkozott, első meccsét a címeres mezben éppen a magyarok ellen vívta 1994 áprilisában. Ott volt az 1996-os Eb-n és az 1998-világbajnokságon, és kulcsszerepet vállalt abban, hogy az udineiek 1998-ban bronzérmesek lettek Olaszországban.

A trénerrel, Zaccheronival, valamint Oliver Bierhoff-fal együtt igazolt a Milanba, amellyel bajnokságot nyert. 2000-ben megvette őt az Inter, ám a másik milánói együttesben csak 2003 augusztusában mutatkozott be, addig ugyanis kölcsönben korábbi csapatában, a Milanban szerepelt.