Vágólapra másolva!
Három arannyal a legeredményesebbek, és hát mindig számolni kell velük. Akarat, küzdeni tudás, verejték, no meg aért némi tudás is persze.
Vágólapra másolva!

A DFB-t, a német futballszövetséget 1900. január 1-jén alapították, s ezzel a labdarúgás történelmének egyik legeredményesebb szervezetét hozták létre. A DFB első ötven éve ugyan még nem a világraszóló diadaloktól volt hangos, a németek "csak" egy olimpiát nyertek (1936-ban), ám a második világháború után siker sikert követett. Az ország legjobb labdarúgói háromszor nyertek világbajnoki címet (1954, 1974, 1990; az elsőt sajnos pont ellenünk), ugyanennyi ízben voltak vb-ezüstérmesek (1966, 1982, 1986) és Európa-bajnokok (1972, 1980, 1996). Ezen kívül van még két Eb-ezüstjük (1976, 1992), s egy-egy bronzuk is a világ- és kontinensviadalokon (1970, illetve 1988).

A kilencvenes években a látványos kudarcok, és a meglepetésszerű jó eredmények jellemezték a Nationalelfet: az 1994-es világbajnokságon való leszereplést az 1996-os Eb-győzelem követte, hogy aztán az ezt követő két világversenyen megint lebőgjön a csapat. A 2002-es vébé előtt sem vártak sokat a germánoktól, elvégre csak pótselejtezőn harcoltak ki a részvételt, ám általános meglepetésre Rudi Völler együttese ezüstérmet szerzett.

A német válogatott megítélése a remek világbajnoki szereplés ellenére is rendkívül ellentmondásos: még az országon belül is rengeteg kritika éri a csapatot, ugyanakkor elvitathatatlan, hogy szükség esetén mindig összekapja magát a gárda. Így volt ez az Eb-selejtezők során is: a litvánok elleni hazai és az izlandiak elleni idegenbeli döntetlent követően mindennek elmondták Völler együttesét, amely azonban ezt követően a skótokat és az izlandiakat is simán verte, aminek köszönhetően csoportelső lett.

A szakvezető dolgát alaposan megnehezítette, hogy a Bundesligában az utóbbi időben feltűnően sok légiós van, és néhány klubnál (elsősorban a Bayern Münchennél) mintha csak másodlagosnak ítélnék meg a nemzeti csapatot. Így Völlernek minden mérkőzés előtt sérültek egész sorával kellett számolnia, akik a bajnokikra rejtélyes módon szinte mindig felgyógyultak. Ugyanakkor a korábban hiányolt generációváltás szép lassan végbement: Miroslav Klose, Kevin Kuranyi, Andreas Hinkel vagy Arne Friedrich ma már alapembernek számít a Nationalelfben, amelynek azért még mindig Oliver Kahn és Michael Ballack a húzóemberei.