Vágólapra másolva!
Két hazai élvonalbeli bajnoki forduló közé ágyazva e hétvégén a nemzetközi kupasorozatok keretében szólítják medencébe a magyar férfi vízilabdacsapatokat: az Euroliga főtáblás programjában, negyedik csoportmérkőzésén a Honvédot és a Vasast, a LEN-kupa negyeddöntőjében pedig az Egert és az FTC-t.  A rangosabb kontinentális szériában, a 16 csapatot érintő Euroliga főtábláján  a tavaly döntős Honvéd szombaton (18.15) a Kőér utcában, a Vasas vasárnap (18.45) a horvát Jug Dubrovnik otthonában száll a vízbe saját négyesében.

A magyar bajnok az A csoportban nem csupán a hazai miliő miatt van könnyebb helyzetben, hanem mert ellenfele, a német Spandau 04 már az első, berlini összecsapáson sem tudott mit kezdeni Kovács István legénységével. A két héttel ezelőtti találkozót Benedek Tiborék 13-7-re nyerték, s az újabb vízirandevút is aligha ússzák meg kisebb különbségű vereséggel a vendégek.

A B betűjelű négyesben szereplő Vasasra annál rázósabb fellépés vár, hiszen a kvartett másik jeles és a továbbjutásra szintén okkal pályázó együtteséhez megy látogatóba. Jóllehet a legjobb nyolc közé csaknem teljesen bizonyosan ez a két gárda kerül majd ebből a kvartettból, a presztízsszempontok is fontosak, és szép lenne, ha a Földi László irányította csapat, amely eddigi mindhárom csoportmeccsén diadalmaskodott, képes lenne az újabb bravúrra is. Jelesül arra, ami a budapesti találkozón sikerült: december 10-én a Komjádi uszodában nyert, méghozzá 10-6-ra az angyalföldi alakulat a Jug Dubrovnik ellen.

A második számú európai sorozaton, a LEN-kupában a negyeddöntős visszavágók következnek ezen a hétvégén, s bizony mindkét magyar csapatnak alaposan ki kell tennie magáért, ha az elődöntős mezőny tagja akar lenni, márpedig ez a célja mind az Egernek, mind a Ferencvárosnak. Kétségtelenül a hevesiek vannak nehezebb helyzetben, egyfelől mert háromgólos hátrányt szedtek össze január 11-én Bresciában (7-10), másfelől mert az ellenfél szombaton (19 ó) ismét a legjobb kontinentális együttesek közé tartozó, s huzamosan kiváló formában játszó olasz gárda lesz. Ám ha Gerendás György neveltjei végig harcosan, nagy tűzzel és persze jól is pólóznak, megszülethet a valóban értékes diadal: a továbbjutás.

Az FTC helyzete annyiból könnyebb, hogy hátránya eggyel kisebb (az athéni meccsen két hete csak 10-8-ra maradt alul), amellett a Panioniosz mindenképpen verhetőbb rivális, a kérdés már csupán az: hány góllal? Ha hárommal győz a Népligetben szombaton (19 ó) Bíró Attila csapata, a legjobb négy közé kerül, ami bizony siker lenne a javából.