Vágólapra másolva!
November vége óta volt kénytelen az akkor használhatatlanná vált hazai medence helyett "albérlőként" egészen mostanáig másutt edzeni a Pécs ob I-es férfivízilabda-csapata, amely pénteken ismét birtokba vehette a városi uszodát, miután az ősszel részben beomlott tetőszerkezetet ideiglenesen helyreállították.

"Átmeneti megoldásról van szó, nyáron elkerülhetetlen lesz a nagyjavítás, a teljes tetőzet felújítása, mert most csupán arra volt idő és pénz, hogy gyors biztonsági intézkedésekkel az álmennyezeti elemeket megerősítsék" - magyarázta Ambrus Tamás, a PVSK-FŰSZÉRT élvonalbeli csapatának vezetőedzője, aki a többhetes kényszerszünet után péntek délelőtt vezényelhetett először edzést odahaza játékosainak.

Az állványzatok elbontása után hétfőtől töltötték fel a medencét, s bár az első tréning még kicsit hideg, 22 fokos vízben zajlott, a szakvezető az újabb foglalkozásokra azzal invitálhatta pólósait, hogy délutánra és estére már 26-27 fokos "közeg" várja őket. Az intenzív gyakorlásra persze szükségük is van, hiszen az OSC-Kaposvár ellen eredetileg november 29-re kiírt, ám az álmennyezet egy részének leszakadása miatt kényszerűen elhalasztott őszi bajnoki mérkőzését szombat este játssza le a pécsi uszodában az Ambrus Tamás irányította ob I-es újonc gárda.