Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok szerezte meg a harmadik helyet a Japánban zajló férfikosárlabda-világbajnokságon, miután a bronzmérkőzésen legyőzte az olimpiai bajnok Argentínát.

A 2002-es indianapolisi vb 6. helyét feledtetni kívánó amerikaiak csak a második negyedre "ébredtek fel", és LeBron James, illetve Dwyane Wade vezetésével a félidőre megfordították az állást (50-49).

Térfélcsere után a mindössze 50 százalékosan büntetőző Team USA még inkább lendületbe jött, s végül főként az NBA-bajnok Miamit erősítő Wade 32 pontjával magabiztosan verte körülményesebb és rengeteget szabálytalankodó riválisát.

A meccs hőse elégedetten nyilatkozott a dudaszó után: "Elvesztettük az aranyat, de tiszteletet vívtunk ki magunknak, és emelt fővel mehetünk haza. Megtettük az első lépést a helyes irányba. Mindegy, mi történt a tegnapi elődöntőben, ma nyernünk kellett, mert különben két vereséggel zárunk, ami szomorú lett volna."

Mike Krzyzewski szövetségi kapitány is pozitívan értékelt: "A görögöktől kikapni nem szégyen, és különben sem lehet mindig mindent megnyerni. Megpróbálunk egy hosszú távú programot kidolgozni, amire még sosem volt példa az Egyesült Államokban. A világ egy csapásra tele lett tehetségekkel, nekünk pedig észre kell venni, hogy milyen szinten zajlik ma a kosárlabda."

eredmény, a 3. helyért:
Egyesült Államok - Argentína 96-81 (21-27, 29-22, 19-13, 27-19)

Az ötödik helyet Franciaország szerezte meg, a gallok a nyitónegyedben mindössze 7 (!) pontig jutó Törökországnál bizonyult jobbnak. Érdekes, hogy a győztes kék-fehérek 37 büntetőjükből csupán 19-et értékesítettek.

eredmény, az 5. helyért:
Franciaország - Törökország 64-56 (20-7, 15-13, 14-23, 15-13)