Vágólapra másolva!
Alig fejeződött be a férfikosárlabda-bajnokság 2004-2005-ös szezonja, a csapatok máris a következő bajnokságra koncentrálva próbálják megerősíteni az együtteseket. Körképünkben a bajnok Paks, az Albacomp, illetve a Körmend gárdájával kapcsolatos híreket szedtük csokorba.

Centert szerződtetett az Atomerőmű SE bajnokcsapata, a paksi férfikosárlabda-együttes ugyanis megegyezett az elmúlt szezonban a PVSK-Pécs Expo gárdáját erősítő Horváth Zoltánnal. A 26 éves, 208 centis center már a válogatottba is meghívást kapott, érkezésével erősödhet a gárda.

A szakvezetés már megegyezett a két irányítóval, Mészáros Zalánnal és a cseh Jan Pavlíkkal, ugyanakkor Dohar Istvánt és az idény közben érkezett francia Cédric Mélicie-t nem marasztalták az atomosok.

Székesfehérváron a szurkolók már inkább az új szakvezető személyére kíváncsiak, erre a hírek szerint még egy hetet várniuk kell. A játékoskeret viszont már alakul, az élő szerződéssel rendelkező Gáspár Dávid, Soós Gábor, Wittmann Krisztián trióhoz korábban csatlakozott Jermaine Spivey és Bencze Zoltán, de egy plusz egy évvel hosszabbított Góbi Henrik, és egy esztendőre marad Bódi Ferenc is.

Körmenden viszont még rengeteg a kérdőjel, a háromszoros bajnok, hatszoros kupagyőztes keretét (nem meglepetés) az anyagi háttér határozza meg. Ami biztos: Ferencz Csaba 2007-ig, Kutasi Gergő pedig 2006-ig élő szerződéssel rendelkezik, a szakvezetés szeretné megtartani Vavra Pétert, Érsek Istvánt és Grebenár Pétert is.

A Vas Népe információja szerint a klub tartja a kapcsolatot egy mezőnyposzton bevethető fiatal magyar kosarassal, és közel járnak a megállapodáshoz egy egri és egy soproni utánpótláskorú játékossal is. Körmenden tréningezett a Kecskemétről távozó Fodor Gergely is, aki minden bizonnyal Ausztriában folytatja pályafutását, míg Patonay Imre szakmai igazgató felvette a kapcsolatot a exkörmendi, jelenleg Debrecenben játszó Trummer Rudolffal is.