Vágólapra másolva!
Június 19-én, Kaposvárott kezdi meg az Európa-bajnoki középdöntő-sorozatra való felkészülést a magyar férfikosárlabda-válogatott, amely augusztusban Horvátország és Szlovénia után a szombathelyi Pannon-kupán játszik barátságos meccseket. Az első tétmérkőzésre szeptember 8-án, Pakson, Belgium ellen kerül sor.

Az egy hetes somogyi edzőtábor után Pakson készül tovább a csapat, majd öt napot tölt Horvátországban, ahol kétszer megmérkőzik a házigazda nemzeti csapatával. Augusztus közepén Kaposvárott, majd Mariborban Szlovénia lesz az ellenfél, majd 27-29-én a hagyományos szombathelyi Pannon-kupán Lengyelország, Macedónia és Izland ellen bizonyíthatnak Dávidék.

Az utolsó erőpróba, Ausztria után szeptember 8-án Pakson már az Eb-szereplés lesz a tét. A magyarok Németországgal, Belgiummal és Ukrajnával kerültek egy négyesbe, a csoportból az első kettő egyenes ágon jut a jövő szeptemberi, szerbiai Eb-fináléba, a harmadik-negyedikek pedig szintén 2005-ben pótselejtezőt vívnak a maradék egy döntős helyért.

a magyar keret
Mészáros Zalán, Czigler László, Sitku Ernő (Atomerőmű), Németh István (Sopot, lengyel), Kálmán László, Pankár Tibor (Falco), Simon Balázs (Bonn, német), Dénes Gábor (Kaposvár), Fodor Gergely (Eger), Góbi Henrik, Bencze Zoltán (Albacomp), Horváth Ákos (Univer), Kámán Tamás (ZTE), Báder Márton (Cibona, horvát), Dávid Kornél (Tau, spanyol), Gulyás Róbert (Asvel, francia).


férfi válogatott programja
július 19.
Kaposvár (edzőtábor)

július 26.
Paks (edzőtábor)

augusztus 12.
Horvátország - Magyarország (Sibenik)

augusztus 15.
Horvátország - Magyarország (Zadar)

augusztus 19.
Magyarország - Szlovénia (Kaposvár)

augusztus 21.
Szlovénia - Magyarország (Maribor)

augusztus 27-29.
Pannon kupa (Szombathely)
résztvevők: Lengyelország, Izland, Macedónia, Magyarország

augusztus 3.
Magyarország - Ausztria (Budapest, Körcsarnok)

szeptember 8.
Magyarország - Belgium (Eb-középdöntő, Paks)

szeptember 11.
Németország - Magyarország (Eb-középdöntő, Braunschweig)

szeptember 15.
Magyarország - Ukrajna (Eb-középdöntő, Kaposvár)

szeptember 18.
Belgium - Magyarország (Eb-középdöntő, Charleroi)

szeptember 22.
Magyarország - Németország (Eb-középdöntő, Budapest, Körcsarnok)

szeptember 25.
Ukrajna - Magyarország (Eb-középdöntő, Kijev).