Vágólapra másolva!
A Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) Női Hivatásos Alszövetségének intézőbizottsága hétfői ülésén az amerikai Gwen Jacksonnak a DKSK-val és a BSE-vel kötött korábbi szerződéseit egyaránt érvénytelennek minősítette, így a játékos szabadon igazolhatóvá vált. A diósgyőriek az ítélet kihirdetése után szinte azonnal - immár szabályosan - új megállapodást írtak alá a kosarassal.

A két érintett klubot a grémium 2-2 millió forintra büntette, miután a tranzakcióknál az MKOSZ játékosügynöki engedélyével nem rendelkező személy működött közre. Az összeg befizetésére 15 nap áll a csapatok rendelkezésére. Nyíri Dezső ligaelnök elmondta: az ítélet jogerős, ugyanakkor 8 napon belül felülvizsgálati kérelem benyújtására van lehetőség, 500 ezer forintos illeték befizetése esetén.

"Finoman fogalmazva komolytalannak tartom a határozatot és az ülést. Véleményem szerint az intézőbizottság nem illetékes ebben az ügyben, ugyanis nemzetközi ügynökön keresztül zajlott a tranzakció. Ezért természetesen nem fogadjuk el a döntést. A továbbiakban az MKOSZ-hez és a FIBA-hoz fordulunk. Az mindenesetre furcsa, hogy a Diósgyőr az ülést követően szinte azonnal új szerződést kötött Jacksonnal" - nyilatkozott Fogarasi György, a BSE technikai vezetője.

"A határozatot korrektnek tartjuk, egyedül a pénzbüntetés mértékét érezzük kicsit túlzottnak. Valószínűleg kérni fogjuk az összeg mérséklését, de erről csak később határozunk" - mondta Honos Péter, a DKSK Kft. ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: "Gwen már korábban is jelezte, hogy nálunk szeretne játszani, így a mai napon az eredeti szerződésnek megfelelően egy plusz egy éves megállapodást írtunk alá.

A 188 centis bedobó egy idényt töltött a WNBA-ben, ezalatt 33 mérkőzésen 26-szor kapott helyet a San Antonio Silver Stars együttesében, s átlagosan 8,8 pontig, illetve 6,2 lepattanóig jutott.