Vágólapra másolva!
A jugoszlávok tulajdonképpen haragudhatnak egy picit az argentinokra, mert elvették tőlük annak lehetőségét, hogy megfosszák veretlenségétől az NBA-játékosokból toborzott Team USA-t. Huszonnégy órát késtek Divacék, de nem hinnénk, hogy így kisebb lenne a plávik boldogsága az Egyesült Államok felett aratott 81-78-as diadalt követően. Ezzel a jugók bent vannak a 14. férfi kosárlabda világbajnokság elődöntőjében, ahol szombaton Új-Zélanddal találkoznak, míg Németország Argentínával mérkőzik a másik ágon a döntőért. A jenkiknek marad az 5. hely megszerzésének esélye, de ahhoz pénteken először meg kellene verni Puerto Ricót.

Ch. Gáll András helyszíni tudósítása Indianapolisból

Ha kicsit szarkasztikus akarnék lenni, a szerdai események tükrében azt írhatnám: csütörtökön meglepően jól tartotta magát az amerikai válogatott. Ugyanis - hiszik, nem hiszik - a Jugoszlávia-Egyesült Államok elődöntőnek nem a házigazdák voltak az esélyesei.

Már csak azért sem, mert csupán papíron voltak házigazdák - a Conseco Fieldhouse-ban kétszer annyi szerb fanatikus őrjöngött, mint ahány amerikai szurkolgatott. A lelátón kifeszítettek egy hatalmas jugoszláv lobogót, a sok transzparens közül az egyikre pedig ez volt írva egy hatalmas Bob Marley-fej alá: "Bob says: Go, Yugo!"

Szó, ami szó, mentek is a jugók, 9-0-lal nyitották a meccset, de 14-13-ra már a szerdainál sokkal összefogottabban, koncentráltabban kosarazó amerikaiak vezettek. Tulajdonképpen a harmadik negyed elejéig tartott az enyhe jugoszláv fölény, Vlade Divac, a Sacramento Kings 34 éves centere alig pihent, részben ő, részben pedig klubtársa, Peja Stojakovic vitte hátán a csapatot. Nagyszünet után, 42-36-os szerb vezetést követően Paul Pierce megtáltosodott, 14 pontot dobott ebben a negyedben, s 42-47-nél már a hazaiak vezettek.


Forrás: EPA


Gurovic remek távoli dobásaival
járult hozzá a szenzációs jugo-
szláv sikerhez
Fotó: MTI


"Köszönöm Gurovicnak, Divacnak, Jaricnak és Stojakovicnak ezt a csodálatos győzelmet. Akkora szívvel védekeztünk, hogy a végén alig tudtak levánszorogni a fiúk a pályáról, ez volt a győzelem kulcsa" - mondta Svetislav Pesic, a pár napja még egész Jugoszlávia által szidott vezetőedző.

Az argentin csoda nyomában/sport/csapat/kosarlabda/20020906azargentin.html

"Hétfőn még magunk alatt voltunk, de tudtuk, mi a teendő. Kijavítottuk a hibákat, s most már minden rendben van. Roppant nehéz meccs volt, az amerikaiak sokkal jobban játszottak, mint az argentinok ellen. Be kellett dobnunk a kritikus triplákat, és ki kellett védekeznünk az ugyancsak kritikus amerikai támadásokat. Sikerült. Most várjuk Új-Zélandot, és csöppet sem becsüljük le, mert azt a Puerto Ricót verte meg válogatottjuk, amely minket is le tudott győzni" - mondta Vlade Divac az [origo]-nak.

Puerto Rico a negyeddöntők másik tragikus hőse. Az idáig csodálatosan kosarazó csapat az egész torna talán legnagyobb szenzációját okozva - pedig volt belőle egy-kettő... - 65-63-ra kikapott Új-Zélandtól, amely pedig nélkülözte sérült NBA-kosarasát, Sean Marksot, a Miami Heatből.

Eredmények:
Jugoszlávia - Egyesült Államok 81-78 (20-20, 20-16, 12-22, 29-20)
Conseco Fieldhouse
Legjobb dobók: Stojakovic 20, Divac 16, Gurovic 15, Bodiroga 9, Jaric 7, Tomasevic 5, Vujanic 5, Koturovic 3, ill. Pierce és A. Miller 19-19, Finley 12, R. Miller, J. O'Neal, B. Davis 8-8, A. Davis 4

Új-Zéland - Puerto Rico 65-63 (14-11, 17-18, 17-15, 17-19)
RCA Dome
Ld.: Jones 21, Cameron 16, Brook 10, Penney 7, ill. Ayuso 24, Ortíz 13, Arroyo 8

A szombati elődöntő párosítása:
Jugoszlávia - Új-Zéland, Argentína - Németország
Az 5-8. helyért:
Egyesült Államok - Puerto Rico, Spanyolország - Brazília