Vágólapra másolva!
Szombaton újra Szuperliga-mérkőzésnek ad otthont a székesfehérvári Köfém-sportcsarnok: 16.30-kor a Cornexi a nyolcszoros BEK- és BL-győztes Hypót fogadja. A lányok csütörtökön a szokásos edzés mellett szürettel is melegítettek.

Iván János móri pincészetének meghívására a csütörtök délelőttöt a Székesfehérvártól mintegy 20 km-re fekvő kis borvidéken töltötte a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata.

Az időjárás kegyes volt a lányokhoz, de ugyanez elmondható volt a házigazdáról is, aki mindössze néhány tő szőlőt hagyott fenn a szüret céljára - a csapadékos nyár ugyanis nem tette lehetővé, hogy sokáig várjanak az igazi szürettel.

Előkerültek a kések és a vödrök, a puttonyos szerepét Arany Tamás labdarúgó-játékvezető vállalta magára, a szőlőszemekből felváltva került a vödörbe és a bendőbe egyaránt. Kisebb sérülések ugyan történtek - mégsem a kés az igazi "fegyvere" a kézilabdázónak - de jó hangulatban telt el a délelőtt.

A borkóstolás és a kemencében sült lángos már csak a hab volt a tortán, a lányok érdekében ígéretet is kaptunk arra, ilyen nap után csak szolid edzést vezényel a vezérkar délután.

"Azóta vagyok borkedvelő, amióta Székesfehérvárra költöztem. Öt éve itt egy olyan baráti társaságba kerültem, amelyben szeretik és ismerik is a bort. Egy-egy bornap nálunk nem elsősorban az ivászatról szól, úgy gondolom, az emberek leginkább a feeling, a körítés miatt mennek ilyen jellegű rendezvényre. Borszakértőnek nem nevezném magam, de az üzletekben ha meglátok egy-egy címkét, be tudom tájolni a hozzá tartozó bort. Otthon van egy kis gyűjteményem, amelybe szívesen vásárolok a kedvenc fajtáimból: a félédes és édes tokajit szeretem legjobban" - mondta Kenyeres Fanni, aki azért megjegyezte, legközelebb legszívesebben egy ünnepi alkalommal nyitna ki egy üveggel, például amikor a válogatott tagjaként hazajön a szentpétervári világbajnokságról...

Forrás: [origo]

"Miután a nagyszüleim Gödöllőn éltek, és hatalmas ültetvényeik voltak, a gyakorlatban is megismerhettem a szőlőtermesztés és a borkészítés fortélyait. Megtanultam és szerettem is a szőlővel dolgozni, és mindig büszke voltam arra, hogy a családom tagjai hasznomat vették a munkálatokban. Talán erre vezethető vissza, hogy nagyon szeretem a bort, igaz, csakis a szárazat, azt is mértékkel. Nálam az édes szóba sem jöhet" - mondta Szabó Edina, a csapat vezetőedzője.

"Sokáig éltem Franciaországban, ahol nagyon komoly borszakértőkkel dolgoztam együtt, s akik mindig figyeltek arra, hogy a válogatott edzőtábora közel legyen egy-egy minőségi borvidékhez. A kézilabda mellett a gasztronómiai vonalon is sokat tanultam a franciáktól, akik a munkát mindig igyekeztek valamiféle értékteremtéssel, például a borkultúra megismerésével összekapcsolni. Itthon is nagyon jó borok vannak, a férjem sokat dolgozik Szekszárdon, annak a vidéknek a borát, akárcsak az egrit és a villányit, nagyon szeretem. A móri kóstolóról is pozitív élményeket viszek haza, kiváló minőségű bort ismertem meg ezúttal is."