Vágólapra másolva!
Négy magyar kézilabda-együttes vesz részt a 2004-2005-ös Bajnokok Ligája-sorozatban, közülük a Dunaferr női, illetve a Fotex KC Veszprém és a Pick Szeged férfi gárdája csak a csoportmérkőzéseken kapcsolódik be a küzdelemsorozatba, míg a Győri Graboplast ETO selejtezőre kényszerül. A férfiak csoportsorsolására július 29-én, a hölgyek győri érdekeltségű selejtezőbeli párosítására augusztus 10-én kerül sor.

Június 20-át jelölte meg az Európai Kézilabda Szövetség a végső határidőnek a 2004-2005-ös kupaindulásokat illetően, erre az időre a magyar együttesek közül két férfi és két női gárda jelezte részvétei szándékát.

A férfiaknál a Fotex KC Veszprém, illetve a Pick Szeged egyből a csoportkörbe került, tíz együttesnek azonban selejteznie kell majd a legjobbak közé kerülésért. A július 27-i sorsoláson a következő csapatok lesznek érdekeltek:

FC Porto (portugál), Panellinios (görög), Haukar Hafnarfjördur (izlandi), Tatran Presov (szlovák), Aalsmeer (holland), Bregenz (osztrák), Izvidac Ljubuski (bosnyák), Granitas Kaunas (litván), Meshkova Brest (fehérorosz), Sport Neerpelt (belga)

A párharcok öt vesztese az EHF-kupa második fordulójában folytathatja, míg a győztesek a következő csapatokkal kerülnek össze a legjobb 32 között:

Celje (szlovén, címvédő), SG Flensburg (német), Ciudad Real (spanyol), THW Kiel (német), Gorenje Velenje (szlovén), FC Barcelona (spanyol), Fotex KC Veszprém, Montpellier HB (francia), GOG Gudme (dán), RK Zagreb (horvát), TBV Lemgo (német), Portland San Antonio (spanyol), Pick Szeged, US Creteil (francia), KIF Kolding (dán), Metkovic (horvát), Sävehof (svéd), Csehovszki Medvegyi (orosz), Banik Karvina (cseh), Sandefjord (norvég), Wisla Plock SSA (lengyel), Conversano (olasz), Pfadi Winterthur (svéjci), Vardar Szkopje (macedón), Crvena Zvezda (szerb-montenegrói), ZTR Zaporozsje (ukrán), Constanta (román)

A csoportkör sorsolását július 29-én ejtik meg, a mérkőzésekek október 9/10-én, október 16/17-én, október 23/24-én, október 30/31-én, november 6/7-én és november 13/14-én rendezik. A nyolc négyfős csoport harmadikjai a Kupagyőztesek Európa Kupájának 4. fordulójában folytatják a küzdelmet.

A hölgyeknél a szlovén Zalec nem indul, így átstrukturálva a rendszert a nyolc kiemelt csapat - Slagelse (dán), Krim Ljubljana (szlovén), Dunaferr SE, Viborg (dán), Nordstrand 2000 (norvég), Kometal Szkopje (macedón), Alsa Elda Prestigio (spanyol), Buducnost Podgorica (szerb-montenegrói) - mellé az orosz Lada Toljatti került.

A selejtező első körében 12 csapat méri össze erejét: Motor Zaporozsje (ukrán), Silcotub Zalau (román), Lokomotiva Zagreb (horvát), Frankfurt/Oder (német), Metz (francia), Anagenniszi Artasz (görög), Egle Vilnius (litván), Zeeman SEW (holland), Slovan Duslo Sala (szlovák), Madeira SAD (portugál), Pelplast Salerno (olasz), Amicitia Zürich (svájci).

A vesztesek az EHF-kupa 2. fordulójába kerülnek, a győztesek a következő körben a Győri Graboplast ETO, Ikast Bording (dán), Tertnes (norvég), Osito L'Eliana (spanyol), DIN Nis (szerb-montenegrói), AKVA Volgograd (orosz), Hypo Niederösterreich (osztrák), Nata Gdansk (lengyel) nyolcassal kerülnek össze.

A selejtező első körét július 24-én sorsolják, a második forduló - immáron magyar érdekeltségű - párosítását augusztus 10-én készítik el.