Vágólapra másolva!
Mind a Győri Graboplast ETO női-, mind a Győri Tento ETO férfikézilabda-csapata július 12-én kezdi meg a felkészülést az új, 2004-2005-ös szezonra. A Cornexi  - utolsó igazolásként orosz és ukránt játékost szerződtetve- már megkezdte a felkészülést.

Bár a hivatalos, csapatbemutató sajtótájékoztatóra még várni kell, már elkészült a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapatának felkészülési programja. A bajnok ezüstérmes lányok zöme egyelőre még szabadságát tölti (kivéve a válogatott kéziseket), a munka július 12-én kezdődik majd meg.

A felkészülési programban szerepel az ukrán Motor Zaporozsje elleni edzőmeccs (augusztus 6.), de a gárda megmérkőzik a macedón Kometal Szkopjéval (augusztus 13.), valamint oda-visszavágó alapon a bajnok Dunaferrel is.

Augusztus 20-22-én az együttes Kiskunhalason vesz részt egy tornán, ahol a tervek szerint a Buducnost Podgorica, a Ferencváros és a Dunaferr is szerepel majd. Szeptember 3-5-én címvédőként utaznak Vértenék Luxemburgba, a viadalt követően szeptember 7-10-én Tatán zárul a közös munka, itt már a válogatottól visszaérkező játékosok is bekapcsolódnak.

A klub a hírek szerint két tőkeerős szponzorral köt szerződést, s új sportszergyártó cég támogatja majd a gárdát. Újdonság, hogy a tervek szerint sportpszichológust is csatlakozik a szakmai vezetéshez.

A férfiaknál a hírek szerint Veszprémből érkezik ismét kölcsönjátékos, Tóth László együttese a hírek szerint egy fiatal balszélsővel és egy román beállóssal erősödik Az együttes fő megmérettetése a hagyományos Balaton-kupa lesz augusztus 19-21-e között.