Vágólapra másolva!
A Győri Graboplast ETO KC itthon kezd a Németh Helgát foglalkoztató dán Viborg ellen a női kézilabda EHF Kupa döntőjében. A mérkőzésre előreláthatólag május 16-án, vasárnap 18 órakor kerül sor, míg a visszavágót május 22-én vagy 23-án rendezik.

A magyar csapat ezt megelőzően 1999-ben és 2002-ben játszott finálét a sorozatban, mindkétszer dán riválissal szemben maradt alul: először éppen a Viborgtól, majd az Ikast Bordingtól kapott ki.

"A célunk, hogy megtörjük végre a 'dán átkot', amire, ha teljes csapattal állhatunk ki, úgy vélem, minden esélyünk megvan" - mondta a keddi bécsi sorsolást követően Vanyus Attila, a Győr szakosztály-igazgatója, aki hozzátette: "Sajnos az előző két döntőhöz hasonlóan ezúttal is itthon kezdünk, ami hátrány, de megpróbálunk jelentős előnyt szerezni a visszavágóra."

a kupadöntők párosítása
Bajnokok Ligája:
Slagelse FH (dán) - Krim Ljubljana (szlovén)

EHF-kupa:
Györi Graboplast ETO - Viborg HK A/S (dán)

KEK:
Hypo Niederösterreich (osztrák) - Ikast Bording EH (dán)

Challenge-kupa:
1. FC Nürnberg (német) - Uni Remin Deva (román)