Vágólapra másolva!
Utoljára 1995-ben, az izlandi világbajnokságon fordult elő, hogy a magyar férfikézilabda-válogatott nem jutott tovább a legjobb tizenhat közé, s már a csoportmérkőzések során búcsúzott. Nyolc évvel később, a néhány hete még ünnepelt együttes majdnem megismételte a "bravúrt", mivel az utolsó, mindent eldöntő csoportmérkőzésen 30-29-re kikapott a horvátoktól. Ám Szaúd-Arábia legyőzte 31-30-re Argentínát, továbbjuttatva ezzel a magyarokat.
Forrás: MTI
A vereség ellenére továbbjutottak Rostáék Fotó: MTI

Alapvetően két célt tűzött ki maga elé a magyar férfikézilabda-válogatott a portugáliai világbajnokság előtt. A nehezebbet a fiúk és a kapitány is felvállalta: a legjobb nyolc közé kell jutni, s ott az első hét hely valamelyikét megcsípni, hiszen ez jelentheti az olimpiai részvételt. A minimális cél a középdöntőbe kerülés, azaz a 9-16. hely megszerzése már sokkal reálisabbnak tűnt. Főleg azok után, hogy a csapat kiválóan játszott az oroszok ellni nyitómérkőzésen, s mondhatni, csak a szerencsén, no meg a lécen múlott, hogy nem lett döntetlen a vége.

Ezt követte a franciák elleni sima vereség, majd a könnyed győzelem Szaúd-Arábia és Argentína ellen. Az utolsó csoportmérkőzésre egyértelművé vált a helyzet: amennyiben pontot szerez a Skaliczki-csapat, továbbjut, vereség esetén kilencvenkilenc százalék, hogy kiesik. Azt az egy százalékot pedig a szaúdiak esetleges bravúrja jelentette volna Argentína ellen.

C csoport, ötödik forduló:
Horvátország - Magyarország 30-29 (16-13)
Madeira, 800 néző
vezette: Goulao, Macau (portugál)
gól: Balic 7, Sulic 5, Lackovic 4, Dzomba 4, Metlicic 4, Goluza 3/2, Kaleb 3, illetve Pásztor 6/1, Nagy 6, Buday 5/1, Perez 5, Kertész 3, Rosta 2, Gál 1, Bendó 1
hetes: 4/3, illetve 2/2
kiállítás: 4, illetve 6 perc

A horvátok elleni összecsapás jelentőségét nem is vitattat senki, s bár felmerülhetett volna a szurkolókban, hogy a horvátok esetleg "lefekszenek", hiszen számukra már a vereség is továbbjutást jelent, erről szó sem volt. Már csak azért sem, mert Dzombáék számára presztízsjelleget öltött a találkozó, ráadásul a horvát kézilabdázás nimbuszának is jót tett volna, ha csoportelsőként lépnek a középdöntőbe.

A találkozót a megszokott idegeskedéssel kezdte a válogatott, az első gólt mindössze az ötödik percben sikerült dobni Perez révén, igaz, akkorra már Balic kétszer beköszönt Szatmári kapusnak. A védekezésben az argentinok ellen fordulást követte a csapat, Pásztor nem a szélen, hanem középen védekezett, s próbálta árnyékként követni a horvátok legeredményesebbjét, Metlicicet. Emiatt aztán Doros nem kapott helyet a védelem tengelyében, az apró Balic pedig ezt kihasználva négyszer is átlőtte Gált.

A magyarok ugyan a kilencedik percben Bendó pörgetésével 4-3-ra átvették a vezetést, de ez kérészéletűnek bizonyult. Ráadásul a csapat belement a horvátok által provokált adok-kapokba: Perez inkább Goluzával és Metlicicsel foglalkozott, így 9-9 után az ellenfél fokozatosan elhúzott. A 26. percre először vezetett három góllal Horvátország, sőt, Metlicic a következő támadásból még egyet hozzátett az előnyhöz. A félidőt 16-13-as előnnyel zárták déli szomszédaink.

Kézilabdahttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=24100Menetrend/sport/csapat/kezilabda/20030108akezivb.htmlVb-keret/sport/csapat/kezilabda/20030115aferfikezilabdavalogatott.htmlAmit a vébéről tudni kell/sport/csapat/kezilabda/20030115amit.html

A félidőben Skaliczki László minden bizonnyal összekapta a válogatottat, ám ez a fejmosás sokáig csak nem akart hatni. Lackovic (aki a hírek szerint magyar felmenőkkel bír, hiszen távoli rokona volt az a Lackovics János, akit 1795. március 20-án a Martinovics-féle felkelés során kivégeztek), majd Sulic találataival 18-13-ra alakult az állás, s a 45. percben hiába jött fel a gárda 24-19-ről 24-22-re, a horvátok 27-23-mal ismét megnyugtató előnyt csikartak ki.

Sajnos a védekezés és Szatmári kapusteljesítménye csak nem akart összeállni, a Dunaferr hálóőre csupán öt lövést védett, amíg pályán volt, így időszerűvé vált Fazekas beállítása. És milyen jó húzás volt mindez! Az 53. percre Perez két bombája és Pásztor szélső találata 27-26-ra hozta fel a válogatottat, s ha Fazekas bravúrja után kertész nem adja el a labdát, már egyenlíthetett is volna a gárda. "Van még idő" - harsogott a kispadról Skaliczki kapitány, s mivel Fazekes átlövéseket, s hetes is fogott, két és fél perccel a találkozó vége előtt Buday megszerezte a hőn áhított egyenlítést (28-28).

Forrás: EPA
Martin Viscovich ezúttal nem örülhetett újabb argentin sikernek Fotó: EPA

Az utolsó percek rémálomszerűen alakultak. Előbb Sulic szerzett előnyt (28-29), majd előbb Sola, az ellenakciónál Fazekas állta útját a labdának. Huszonkét másodperccel a vége előtt Pásztor hetest harcolt ki, amit Buday a jobb felső sarokba bombázott. A horvátok azonban gyorsan elvégezték a középkezdést, s ahelyett, hogy Perezék taktikai szabálytalanságokkal kihúzták volna a maradék pár másodpercet, s a döntetlennel kivívták volna egyből a továbbjutást, hagyták, hogy Metlicic begyalogoljon pár testcsellel a kapuba (29-30).

Skaliczki László szövetségi kapitány a találkozó végén úgy nyilatkozott: semmi esély arra, hogy az arabok nyerjenek. Szerencsére a kapitány sem tévedhetetlen. A vereség ugyanis azt jelentette, hogy a magyar válogatott esélyei szaúdi szintre csökkentek: azaz ha Argentína nem veri meg az arabokat, akkor Magyarország a továbbjutó. Nos, a csoport leggyengébbjének titulált ázsiaiak 14-14-es félidő után 31-30-re nyertek, továbbjuttatva a magyarokat, s kiejtve a horvátok és oroszok ellen hatalmas bravúrt elérő gauchókat.

Pincési László

[origo]