Vágólapra másolva!

Megszakadt egy nagy sorozat a Dallas Mavericks együttesének az NBA szerda esti játéknapján, miután a bajnokság listavezetője huszonkilenc pontos vereségbe szaladt bele a Sacramento Kings otthonában. Ahogyan az amerikai lapok fogalmaztak: ugyan nem a legjobb mérleggel rendelkezik a Kings a maga 29-10-ével, de valószínűsíthető, s ezt a mérkőzés is alátámasztotta, az NBA legjobb együttese. A csapat "főkirálya" Chris Webber tripla-duplát ért el, huszonkilenc pontja mellett leszedett tizenöt lepattanót és kiosztott tizenegy asszisztot, míg kollégája, Peja Stojakovic huszonhárom találattal zárt.

Ami tavaly összejött a Dallasnak (31-6), mármint, hogy egy idény során kétszer is nyerjen Sacramentóban, az egyelőre a mostani szezonban nem megy. Az együttesben ezúttal Nick van Exel volt a legjobb, ő húsz pontig jutott, a német erőcsatár, Dirk Nowitzki megállt tizenöt pontnál és kilenc lepattanónál. A találkozó egyértelműségére jellemző, hogy a Kings az első negyedben tizenhét, a félidőben húsz ponttal vezetett, s gyakorlatilag megerőltetés nélkül nyert.

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Nehéz mérkőzést nyert meg a Philadelphia is, amely az utolsó negyedben közel állt ahhoz, hogy kikapjon a New Yersey Netstől, végül sikerült egy pontocskát megőrizni tizenkét pontos fórjából. Van Horn tizenhat, Iverson 34 pontot ért el, a másik részről Harris (26) és Martin (24) volt a legeredményesebb. "Mindig jó érzés nyerni, de ha egykori csapatodról van szó, akkor a siker még édesebb" - nyilatkozta Van Horn a találkozót követően. Érdekes képet mutat a statisztika, amely szerint Dikembe Mutombóval, a sérült centerrel a Nets 10-6-os mérleggel rendelkezik, nélküle viszont 17-5-tel. Azaz senki sem pótolhatatlan.

Fura eredményeket produkált az Atlanta Hawks, illetve a Los Angeles Clippers: előbbi a Bostontól kapott ki, s mindössze 66 pontot dobott, utóbbi még ezt is alulmúlta, s a Minnesota ellen, hazai környezetben mindössze 64 pontra volt képes.