Társoldalunk:

Jövő évre halasztották a 3x3-as olimpiai selejtezőtornákat

2020.05.20. 20:11

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a jövő évre halasztotta az idén tavaszra tervezett két olimpiai selejtezőtornát a 3x3-as szakágban.

Az idén nyárról egy évvel elhalasztott tokiói játékokra eredetileg márciusban Indiában rendezték volna meg a selejtezőt, majd áprilisban Budapesten a pótselejtezőt. A mostani döntés szerint ezek a viadalok 2021-re kerülnek át, ám egyelőre pontos időpontot még nem határozott meg a FIBA.

A szövetség szerdai hírlevelében arról is beszámol, hogy augusztusig biztosan nem rendeznek semmilyen versenyt a szakágban, azt követően viszont igyekeznek minél több viadalt tartani és valamennyi sorozatot folytatni, így a World Tourt is.

Medgyessy Dóráék tavaly nyáron vb-ezüstérmet nyertekForrás: fiba.com/3x3europecup

A frissített versenynaptár szerint a World Tour debreceni állomását augusztus 29-30-án tartják.

A magyar 3x3-as férfi és a női kosárlabda-válogatottnak is van még esélye arra, hogy kijusson az ötkarikás játékokra.

Ebben a szakágban nemenként nyolc válogatott lép pályára Tokióban, négy-négy csapat szereplése már eldőlt a novemberi világranglisták alapján. A 20-20 csapatos indiai selejtezőben - amelyen három kvóta talált volna gazdára - csak a nők lettek volna érdekeltek.

Az utolsó 1-1 kiadó helyről a magyar főváros tornája dönt, amelyen a tervek szerint hat-hat gárda verseng majd. A Hősök terén felállítandó sátorban a hazai férfi és - ha az első selejtezőn nem szerez kvótát - a női együttes is szerepel.