Sterbik után Fazekas Nándor is visszavonul

148073424 Horizontal
Hungary's goalkeeper Nandor Fazekas tries to stop a shot from Serbia during their London 2012 Olympic Games men's preliminary Group B handball match at the Copper Box hall in London on August 6, 2012. AFP PHOTO/ JAVIER SORIANO (Photo by JAVIER SORIANO / AFP)
Vágólapra másolva!
Fazekas Nándor 43 évesen egy műtét és a koronavírus miatt beszüntetett bajnokság után úgy döntött, hogy befejezi pályafutását - derült ki a Sportplatznak adott nyilatkozatából.

A magyar kézilabda történetének egyik legjobb kapusa legnagyobb sikereit a Veszprémben érte el, ahol tízszer lett magyar bajnok, nyolcszor pedig kupagyőztes. A bakonyiakkal 2002-ben a BL-döntőbe is bejutott, ahol a Magdeburggal szemben csapatával alulmaradt.

2004 és 2009 között - már a világ egyik legjobb kapusaként - Németországban is kipróbálhatta magát. 2009-ben a Gummersbach együttesével megnyerte az EHF-kupát. A nagy siker után hazatért a Veszprémbe, majd 2015-től egészen pályafutása végéig a Balatonfüred csapatát erősítette.

Fazekas Nándor két olimpián is negyedik helyig vezette a magyar válogatottat Forrás: AFP/Javier Soriano

A magyar válogatottban közel 20 éven át, 1998 és 2017 között összesen 238 alkalommal léphetett pályára, amivel a hatodik legtöbbet foglalkoztatott kézilabdázó a nemzeti csapatban.

Fazekas két olimpián is ott lehetett a válogatottban, és elévülhetetlen érdemeket szerzett mind a 2004-es, mind a 2012-es negyedik helyezés kiharcolásában.

A 2019-20-as szezonban már sérülésekkel küszködött. Ez, valamint a járvány miatt bizonytalanná váló jövő miatt úgy döntött, itt az ideje lezárni ezt a rendkívül eredményes pályafutást.