A koronavírus miatt online tekvondóversenyt rendeznek

- Health Sport Danish Championships Video Horizontal
A dán Rasmus Holm is nappalijában rögzítette a formagyakorlatát
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt továbbra is folyamatosak a halasztások és egyéb intézkedések a nemzetközi sportéletben.

A sportág történetében először májusban online formagyakorlat-versenyt rendez az Európai Tekvondó Szövetség (WTE), amely a világ minden pontjáról vár jelentkezőket. Az olimpiai sportág hazai szövetségének honlapján megjelent hír szerint a WTE azért döntött az eddig példa nélküli viadal kiírása mellett, mert a világjárvány terjedése miatt a szokásos versenyek lebonyolítására jelenleg nincs esély. Teszi ezt a lehető legnagyobb biztonságban, ugyanis a résztvevőknek nem kell találkozniuk egymással. Az egyedi versenyt május 4-től 10-ig bonyolítják le.

A formagyakorlatokról beérkező videókat nemzetközi bírók értékelik majd. A WTE-eseményre a legkisebbektől a legrutinosabbakig bárki jelentkezhet.

A dán Rasmus Holm is nappalijában rögzítette a formagyakorlatát Forrás: AFP/Henning Bagger/Henning Bagger

A spanyol labdarúgó-bajnokság televíziós közvetítéseinek jogtulajdonosa arra számít, hogy júliusban folytatódhat a szezon, de kizárólag zárt kapuk mögött. Jaume Roures, a Mediapro ügyvezető igazgatója hozzátette, ő is tudja, hogy ha csak egy játékosnak is pozitív lesz a koronavírustesztje nyáron az újrakezdés után, akkor az egész idénynek búcsút mondhatnak. A cégnek körülbelül 700 millió euró veszteséget jelentene, ha nem folytatódna a bajnokság. A La Ligában március 10-e óta szünetel a játék, még 11 forduló van hátra.

Mark Rutte miniszterelnök bejelentette, hogy Hollandiában júniusig biztosan nem folytatódhat a labdarúgó-bajnokság.

Két fehérorosz labdarúgóklub, a Nyoman Hrodna és a Sahcjor Szalihorszk szurkolói csoportja is bejelentette, hogy a járvány miatt mostantól nem járnak a meccsekre, és a többi drukkert is erre kapacitálja. Előbbiek azt üzenték az ország labdarúgó-szövetségének, hogy "merítsen bátorságot, és állítsa le a bajnokságot, ahogy a világ többi részén tették". Fehéroroszország az egyetlen hely Európában, ahol továbbra is zajlanak a mérkőzések, ráadásul nézők előtt.

Fehéroroszországban a világjárvány ellenére is zajlik a bajnokság Forrás: AFP/Sergei Gapon

Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) törölte a Chicago Cubs és a St. Louis Cardinals Londonba tervezett két összecsapását, amelyekre június 13-án és 14-én az Olimpiai Stadionban, a West Ham United labdarúgócsapatának otthonában került volna sor

Másodjára is elhalasztották a címvédő amerikai José Ramírez és az ukrán Viktor Posztol kisváltósúlyú profi ökölvívó mérkőzését a világbajnoki övért.

A találkozót eredetileg január 23-án Kínában rendezték volna, majd a koronavírus-járvány miatt május 9-re halasztották, a helyszínt pedig az egyesült államokbeli Fresnóra változtatták. Új időpontot egyelőre nem jelöltek meg.

Szintén későbbi időpontban kerül sor az evezős Európa-bajnokságra. A június 5. és 7. közöttre tervezett poznani eseményt szeptemberben vagy októberben próbálják meg pótolni.

Nem folytatódhat április közepén a kínai kosárlabda-bajnokság, ugyanis a kormány elrendelte, hogy minden fontosabb sporteseményt függesszenek fel, amely tömegeket vonzhat. A sportági szövetség most ezért azt tervezi, hogy a húsz csapat egy vagy két városban, zárt kapuk mögött fejezné be az alapszakaszt.

A VfL Wolfsburg után a német labdarúgó-bajnokság újabb klubja, a Szalai Ádámot is foglalkoztató FSV Mainz is bejelentette, hogy az eddigi tervekkel ellentétben mégsem utazik az Egyesült Államokba edzőtáborozni idén nyáron.

Szalai Ádám csapata nyáron nem utazik a tengerentúlra Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/David Inderlied

A Forma-1-es Brit Nagydíj szervezői közölték, hogy április végén döntik majd el: megrendezik-e július 17-19-én a versenyhétvégét Silverstone-ban. A sorozat leglátogatottabb három napjára az elmúlt években rendre 351 ezer néző volt kíváncsi. A Forma-1-es idény még nem kezdődött el: két versenyt lemondtak, további hatot elhalasztottak. Az újragondolt naptár 15-18 futamból áll majd, a szezon pedig szükség esetén januárig is tarthat.

Az eredeti terveknek megfelelően változatlanul szeptember utolsó hétvégéjével számol az országúti kerékpáros világbajnokság rendezése kapcsán a nemzetközi szövetség (UCI). Az egyhetes svájci megméretés szeptember 20-án kezdődik majd, így nem érinti a versenynaptár újraszervezése, amelyre a világjárvány miatt elhalasztott tavaszi viadalok, köztük a Giro d'Italia, valamint az öt legnagyobb egynapos verseny közé tartozó négy Monumentum pótlása miatt van szükség. Az UCI egyúttal közölte: június 1-ig valamennyi szakág versenyeit felfüggesztette.

Tünetmentes a tengerentúli kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Brookly Nets négy tagja - köztük Kevin Durant -, akiknek a koronavírustesztje két hete lett pozitív.

A klub közlése szerint a kéthetes házi karantént követően továbbra is valamennyien követik a közösségi távolságtartással kapcsolatos előírásokat.