A jövőben nagyobb szerepet kaphat a klubhűség és a magyar fiatalok szerepeltetése

Markovits László ad interjút 2018 november 12-én
Markovits László, a Vasas SC elnöke
Vágólapra másolva!
Türelemmel és empátiával kell kivárni, hogy milyen pénzügyi lehetőségek lesznek a magyar sportban a járvány után, mert a kormánynak és az embereknek most vannak égetőbb feladataik is - nyilatkozott Markovits László. Az egyik legnagyobb hazai klub, a Vasas SC elnöke szerint az elmúlt években megszokott jólétnek vége lesz a magyar sportban.

Markovits László a klub honlapján megjelent interjúban kiemelte, elnökként az volt a legfontosabb számára a váratlan helyzetben, hogy a Vasas munkavállalói ne kerüljenek rögtön egzisztenciális bizonytalanságba, és lehetőségük legyen magukra és a családjaikra vigyázni.

- mondta.

Hozzátette, még senki sem tudja megmondani, hogy hosszú távon pontosan milyen hatások érik a gazdaságot és ezen belül a sportot.

Markovits László, a Vasas SC elnöke Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Nagyon fontos a mostani helyzetben, hogy a sportban dolgozók türelmesen és empátiával várják ki, milyen pénzügyi lehetőségeink lesznek a jövőben. Ezeket a döntéseket nem lehet sürgetni,

Szerintem a magyar sport ezzel a hozzáállással tudja meghálálni az elmúlt évtized különleges bánásmódját" - hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott, alapvetően optimista, még akkor is, ha nagy valószínűséggel az elmúlt tíz évben megszokott általános jólétnek vége szakad a magyar sportban.

A Vasas elnöke elmondta, napi szinten beszélget sportvezető-társaival, hiszen elnökségi tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Sportegyesületek Országos Szövetségének, valamit a röplabda- és az úszószövetségnek is. Úgy tapasztalja, abszolút van igény arra, hogy közösen kell kiutat találni, összefogva kell megfogalmazni ajánlásokat a döntéshozók számára.

"Egybehangzó álláspont, hogy az utánpótlás-nevelésnek biztosított működési feltételek megtartása a fő prioritás.

Remélhetőleg az állami, az önkormányzati és a tao-támogatások mértéke nem fog kényszerből drasztikusan csökkeni, hiszen ebben az esetben elkerülhetetlen lenne, hogy a sport visszasüllyedjen a rendszerváltás utáni áldatlan állapotokba, és így kárba veszne az elmúlt évek összes pozitívuma. Azzal is számolni kell, hogy a jövőben kevesebb forrás jut a sportinfrastruktúra-fejlesztésre, de az nagyon fontos lenne, hogy a kényszerintézkedések ne érintsék azokat a beruházásokat, amelyek a sportszakmai alapfeladatok ellátását szolgálják."

Markovits Lászl szerint a járvány után újra kiegyensúlyozottabbá válhat a verseny Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az élsportról úgy vélekedett, látni kell, hogy az elmúlt évek során elképesztő magasságokba emelkedtek a csapatsportágak költségvetései Magyarországon.

"Ez egy mesterségesen fenntartott világ volt, amelyet biztosan nagyon érzékenyen érint majd az előttünk álló nehezebb gazdasági helyzet. Hozzáteszem, ennek lehet pozitív hozadéka is, hiszen újra kiegyensúlyozottabbá válhat a verseny, és emellett

- mondta Markovits László, a Vasas SC elnöke.