Vágólapra másolva!
Török Zoltán ügyvezető szerint nem hozhatott más döntést a soproni kosárlabdacsapat, mint hogy egy hónappal ezelőtt, a koronavírus-járvány "berobbanása" előtt nem utazott el az olasz Schio elleni Euroliga csoportmérkőzésre.

A sportvezető a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában arról beszélt, a nemzetközi szövetségtől (FIBA) és a többi klubtól azt követően "sem kaptak dísztáviratokat", hogy Európában betört a világjárvány.

- utalt Török arra, hogy a FIBA alternatívaként Ljubljanába vitte volna a mérkőzést, ám a soproniak oda sem utaztak el. A szervezet utólag 20-0-s végeredménnyel a Schiónak adta a február 26-ra kiírt mérkőzést, ezzel az előző idényben negyedik soproniak lecsúsztak a rájátszásról, ami aztán később félbe is szakadt.

Török Zoltán, a soproni női kosárlabda csapat ügyvezető igazgatója Fotó: Polyak Attila - Origo

"A sportvilág vezetői nem voltak a helyzet magaslatán az elmúlt egy-másfél hónapban. Jó példa erre az Orenburg esete, amelynek már a járvány kirobbanása után rájátszásmeccset kellett játszania, alig jutott haza, a csapat tagjai pedig most szabadultak ki a kéthetes karanténból" - mondta az ügyvezető, aki szerint mind a FIBA, mind a klubok kivárásra játszottak, szolidaritást nem mutattak a soproniakkal döntésük meghozatala után.

Meglátása szerint a nemzetközi szövetségnek sok mindent kellene elrendeznie a következő időszakban, mert például azt sem tudják, mi lesz a ranglistapontokkal, amely alapján a következő idényre rangsorolják az országokat.

"A fair play a profi sportra kevésbé jellemző, mint az amatőrre.

Sok pénzt megmozgató ligában szerepelünk, de a FIBA szerintem megpróbálja majd a saját reputációját megvédeni, ebbe pedig nem nagyon fér bele egy bocsánatkérés" - jelentette ki Török Zoltán.

A Sopron Basket csapatát is érzékenyen érinti a jelenlegi helyzet Forrás: fiba.basketball

A jövővel kapcsolatban elmondta, szerinte nagy átrendeződés kapujába érkezett a sportvilág, sok helyen "sok lapot újra fognak osztani".

A mi csapatunkat is érzékenyen érinti ez az élethelyzet, mi sem fogjuk tudni ott folytatni, ahol abbahagytuk" - nyilatkozta a soproniak ügyvezetője.

Igaz mese a Sopron Basket elmúlt negyed évszázadáról

Mese is lehetne címmel hamarosan bemutatják azt a könyvet, amelyet a Sopron Basket ügyvezetője, Török Zoltán írt. A több mint 300 oldalas kiadvány korrajz a kilenvenes és kétezeres évek Magyarországáról, egy dunántúli kisvárosról, egy emberről, aki negyed évszázada szinte egymaga tart fent egy csapatot, amely háromszor is eljutott az Euroliga négyes döntőjébe, s amely - Magyarországon egyetlen együttesként - ebben a sorozatban ezüstérmet nyert.