Vágólapra másolva!
A magyar labdasportok – kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda, jégkorong – szövetségei a hatóságok döntésével összhangban azonnali hatállyal felfüggesztették, vagy befejezettnek nyilvánították valamennyi szervezett versenyprogramot és képzési eseményt a koronavírus-járvány miatt. A döntéseket követően azt vizsgáltuk, hogy élik meg a döntést a klubok, a játékosok hogyan fogadták a jelenlegi helyzetet.

Kézilabda

A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint további intézkedésig az égisze alatt futó összes versenysorozatot felfüggesztette.

A Győri Audi ETO KC valamennyi csapatánál felfüggesztésre kerültek az edzések is. A kialakult helyzetben a klub vezetése, az orvosi stáb és a klub szakmai vezetése közösen úgy döntött, hogy nem tart az egyesület csoportos edzéseket semelyik csapatának sem.

Az első csapat tagjai számára a szakmai stáb egyéni, otthon elvégezhető edzésprogramot készített. Nem látogatható az Audi Aréna Győr sportlétesítménye,

a játékosok nem látogathatnak edzés elvégzésére konditermet sem a vírus terjedésének megelőzése érdekében. Az első csapat tagjai és a klub menedzsment létrehozott egy kommunikációs platformot, ahol mindenki naponta jelzi tartózkodási helyét, és beszámol aktuális egészségügyi állapotáról. A klubvezetés a menedzsment tagja számára kötelezően elrendelte az otthoni munkavégzést.

A csapat sztárja, Görbicz Anita is felhívta a figyelmet az Instagram-oldalán arra, hogy a járvány megállítása érdekében mindenki maradjon otthon, aki megteheti.

„Maradjunk otthon! Csatlakozz Te is a maradj otthon kampányhoz, mely a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében hívja fel mindenki figyelmét arra, hogy a legfelelősségteljesebb viselkedés most az, ha otthon maradunk. Tényleg maradjunk otthon! Ezzel tudunk most a legtöbbet megtenni magunkért, szeretteinkért!"

Az FTC hivatalos álláspontja a koronavírus ügyben, hogy mindenben követi és betartja a hatósági előírásokat, legyen szó a klub bármely szakosztályáról. Így a közlemény érvényes a vízilabda és a jégkorong csapatra is.

„2020. március 16., hétfői naptól kezdődően az FTC-MVM Sportközpont területére kizárólag a sportolók, sportszakemberek, sportvezetők és az FTC alkalmazásában munkavállalók léphetnek be. Sem szülő, sem nagyszülő, sem egyéb hozzátartozó, sem megbízott felnőtt kísérő, sem vendég nem léphet a sportközpont területére. Kizárólag azok a sportolók, sportszakemberek, sportvezetők és az FTC alkalmazásában álló munkavállalók léphetnek be, akik átesnek egy testhőmérséklet mérésen. Az ellenőrzést az FTC által megbízott személyek végzik. Kizárólag 06.00 órától 22.00 óráig tart nyitva, ettől eltérő időszakban a belépés nem lehetséges. Az FTC-MVM Sportközpont területére kizárólag 60 év alattiak léphetnek be. A telep területére 60 év felettiek nem léphetnek be. Az az edzések látogatásáról minden versenyző és sportszakember, valamint sportvezető esetében az adott szakosztály vezetője dönt. A klub vezetése egyeztetett minden szakosztály vezetésével. Az adott szakosztály vezetése értesíti a sportolóit és sportszakembereit arról, ki vesz részt és mikor az edzéseken.

Az edzések látogatását a klub vezetése nem teszi kötelezővé.

Akik távol maradnak, azok részére a tagdíjfizetés önkéntes. Akik a távolmaradás mellett döntenek, és mégis tagdíjat fizetnek, azoknak az FTC köszöni, hogy a nehéz időkben ilyen módon is támogatják a klubot."

A ferencvárosi Hornyák Dóra otthon is próbálja formában tartani magát, és mindenki figyelmét erre hívja fel.

A Siófok kézicsapata is mindent megtesz, hogy megóvja a játékosokat, vezetőket, szurkolókat.

A csoportos felkészülési, edzési tevékenységet határozatlan időre a klub felfüggesztette, A Siófok KC létesítményei nem látogathatóak, zárva tartanak. A szakmai stáb (vezetőedző, segédedző, kapusedző, erőnléti edző) a játékosokra szabott egyedi edzésprogramot és edzési rendet alakít ki. Az egyedi edzésprogram végrehajtását a szakmai stáb napi rendszerességgel ellenőrzi a csapat megszokott kommunikációs csatornáin. A szakmai stáb és a játékosok azonnali tájékoztatást adnak a klub vezetése részére esetleges megbetegedésükről, illetőleg az edzésprogram elkészítése és végrehajtása kapcsán felmerülő bármely akadályozó körülményről.

A csapat vezetőedzője, Tor Odvar Moen házi karanténban van otthon, Norvégiában. Úgy gondolja, hogy a sport jelenleg sokadik szempont az életünkben,

viszont ez az időszak ráébreszt arra, hogy mennyire meg kell becsülni azokat a pillanatokat, amikor minden rendben van.

A siófoki Tor Odvar Moen (balra) szerint most a legfontosabb az emberek egészsége Forrás: siofokkc.hu

„A játékosok és mi, edzők is akkor járunk el helyesen, ha példát mutatunk. Helyesen jártak el azokkal az intézkedésekkel, amik a sportot érintették. Mindent azonnal le kellett állítani. Én személy szerint már hét napja házi karanténban vagyok. Nem mehetek olyan helyre, ahol emberek vannak. Ha szükségem van valamire a boltból, akkor meg kell kérnem valakit, hogy vásároljon be és rakja le az ajtóm elé" – árulta el a norvég tréner, majd a játékosokról is beszélt. „Ez az életük és

mindenki otthon tartózkodik a keretből. A szakmai stábbal egyéni edzéstervet adtunk a játékosoknak, amit otthon el tudnak végezni. Ez nagyjából arra elég, hogy valamennyire szinten tudják tartani magukat."

Veszprémben is nagyon komolyan veszik a járványhelyzetet. A Telekom Veszprém saját költségén elvégeztette a tesztet a COVID-19 koronavírusra. A tesztelés múlt hét végén megtörtént, szerencsére az összes minta eredménye negatív volt, tehát senki nem fertőződött meg az utazások során.

A csapat sztárjai, Lékai Máté és Dragan Gajic is a fiával edz otthon, hogy formában tudjon maradni.

A magyar válogatott játékos például úgy fogalmazott, hogy sosem volt ilyen jó edzőpartnere.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sosem volt ilyen jó edzőpartnerem #maradjotthon #egeszsegazelso #Noebaba

Lekai Mate (@lekaimate) által megosztott bejegyzés,

A MOL-Pick Szegednél sem edz közösen a csapat. Mindenki egyénileg tréningezik, az erőnléti edző, Bubori Kornél már össze állította az edzésprogramot. A lényeg, hogy senki se álljon le. Ebben a helyzetben a klubnak is ehhez kell alkalmazkodnia, amely nem könnyű, de számukra is a biztonság, az egészség, az emberélet a legfontosabb.

A szegedi csapatnál is arra kértek mindenkit, hogy maradjon otthon és mosson kezet sokkal gyakrabban.

Kosárlabda

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a koronavírus terjedése miatt úgy döntött, hogy hogy befejezettnek nyilvánítja a 2019/2020-as bajnokságokat minden korosztályban, mindkét nemben. Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén.

A Sopron Basket a Magyar Kupa győzelme mellett 20 győzelemmel és 1 vereséggel magabiztosan zárta az első helyen a bajnoki alapszakaszt, míg az Euroligában, a FIBA döntése nyomán szintén az alapszakasszal ért véget a szereplése.

A soproni együttes a döntést követően hazaengedte az amerikai légiósait, Candice Dupree-t és Briann Januaryt,

akik kérték, hogy hazatérhessenek a szeretteikhez.

Fegyverneky Zsófia csalódott volt Forrás: FIBA

– fogalmazott az M4 Sportnak Fegyverneky Zsófia. "A női bajnokságban az alapszakasz szinte lezárult és egész évben egyszer kaptunk ki. Nem hiszem, hogy bárkinek megfordulna fejében, ha ez alapján hirdetnének bajnokot, az nem lenne reális. Én ezt vártam, hogy fogunk női vonalon bajnokot hirdetni, mivel az alapszakaszt szinte lezártuk." – nyilatkozta a Sopron Basket csapatkapitánya.

A férfiaknál a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely állt az élen – 21 meccsen 18 győzelem mellett 3 vereség volt a mérlege –, így Gasper Okorn csapatának fájhatott a legjobban a döntés, hogy nem hirdetnek bajnokot.

Gasper Okorn szeretné visszakapni a normális életét Forrás: fiba.com

„A szezon korai véget ért. Ez egy tény, nem érdemes többet mondani róla.

Fura időket élünk, a kosárlabda teljesen irreleváns. Sokakkal együtt csupán egy dolgot szeretnék - visszakapni a normális életem.

De előtte egészségesnek kell maradunk, és megnyerni a harcot egy láthatatlan ellenség ellen. Számtalan remek pillanat volt, izgalmas meccsek, adrenalin, ahogy csalódások és álmatlan éjszakák is. Ezeket már senki nem veszi el tőlünk, de szükséges lesz előre tekinteni. Új kihívásokkal állunk szemben. Várom őket, de már most tudom, hogy az elvárások ismét nagyok lesznek. Nehéz lesz mindezt megismételni. De ezért dolgozunk, nem? Hamarosan találkozunk, addig maradjatok otthon, és vigyázzatok magatokra – mondta a Falco vezetőedzője.

Röplabda

A Magyar Röplabda Szövetség első körben a magyar kormány 40/2020. (III. 11.) számú Kormányrendelete alapján – felnőtt és utánpótlás bajnokságaiban, illetve az általa szervezett egyéb sportrendezvényein további intézkedésig – tekintettel a kialakult helyzetre 2020. május 15-ig felfüggesztette.

A koronavírus-járvány miatt a Vasas Óbuda röplabdacsapata is szünetelteti az edzéseket.

A klub ügyvezetője, Sarlós Márton abban sem bízik, hogy lesz folytatás.

Közel sem biztos, hogy a Vasas Óbuda tudja majd folytatni a szereplését Fotó: Polyák Attila - Origo

„Jakub Gluszak vezetőedzővel közösen úgy döntöttünk, az MRSZ további intézkedéséig, de legalább két hétig szüneteltetjük az edzéseket. Jelen helyzetben játékosaink és stábtagjaink, valamint családjuk egészsége a legfontosabb" – mondta a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője Sarlós Márton. - A játékosok egyelőre Magyarországon maradnak, otthoni, egyéni edzésekkel tartják karban magukat, és amennyiben a mindenki által remélt döntés megszületik a folytatásról, akkor természetesen azonnal újraindulnak az edzések.

Sajnos azt azonban látni kell, a környező országokban hozott határozatok nem azt vetítik előre, hogy lesz folytatás.

Könnyen lehet, hogy csapatunk Újpesten játszotta le utolsó mérkőzését a 2019-2020-as szezonban" – fogalmazott Sarlós Márton.

A BRSE együttesénél sem edzenek jelenleg, a játékosok ugyancsak kényszerpihenőn vannak.

„A COVID-19 koronavírus terjedésének, megelőzésének érdekében a békéscsabai oktatási intézmények tornacsarnokainak használatát 2020. április 3-ig a fenntartó felfüggesztette. Ennek a döntésnek értelmében a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület minden utánpótlás csapatának edzése 2020. április 3-ig felfüggesztése kerül. A kialakult helyzetre való tekintettel kérjük megértésüket" – írta a klub.

A Vegyész Röplabda Club határozatlan ideig minden korosztályában felfüggesztette az edzéseket, így a felnőtteknél is.

„Profi csapatunk játékosai hétfőn egy vitamincsomagot vettek magukhoz,

valamint felvilágosítást kaptak azzal kapcsolatban, milyen óvintézkedéseket tehetnek annak érdekében, hogy ne fertőződjenek meg. Hollósy László vezetőedző a játékosok számára otthoni "mozgásprogramot" állít össze, hiszen egy folyamatosan terhelt szervezet számára nem jó, ha azonnal felhagy az aktív mozgással" – írta a klub a közleményében.

A Pénzügyőr kiváló formában volt a járvány kirobbanása előtt Forrás: Magyar Röplabda Szövetség

A bejelentésekkel összhangban és a sportolóik védelme érdekében a Pénzügyőr Sportegyesület röplabda szakosztálya határozatlan ideig a csapatok edzéseit beszüntetette. Az edzők szakmailag egyeztetett tematika szerint házi edzéstervet dolgoztak ki, amit a játékosok egyénileg otthoni körülmények között kötelesek elvégezni. A klub számára nagyon rosszkor jött a szünet, az együttes kiváló formában volt, március elején története során először megnyerte a Magyar Kupát is.

Vízilabda

2020. március 13-án éjféltől a Magyar Vízilabda Szövetség versenyrendszerébe tartozó összes sportrendezvény visszavonásig halasztásra került.

Így jelenleg a Ferencváros mögött a második helyen álló OSC – az FTC közleményét már korábban olvashatták a cikkben – játékosai sem edzenek közösen, a játékosok házi karanténban várják a folytatást.

Ám addig sem lazítanak, erről beszélt Tóth Márton is.

A nőknél az UVSE magabiztosan állt az élen, ám a klubnál is jól tudják, első az emberélet. A felnőttek mellett a gyerekek sem edzhetnek jelenleg.

„A gyermekek és a családok védelme érdekében határozatlan időre, hétfőtől az edzéseket is szüneteltetjük.

Mivel az újrakezdés időpontja bizonytalan, a gyerekek próbáljanak a lehetőségekhez mérten tornázni, mozogni a szabadban! Az ezzel és más jellegű kérésekkel, kérdésekkel forduljatok bizalommal az edzőitekhez! Az UVSE vezetőségének ezen döntése, mint mindig, most is a gyerekek érdekében történik. Bízunk benne, hogy hamarosan folytathatjuk a közös munkát egészségben, egységben" – mondta Benedek Tibor, az UVSE szakmai igazgatója.

A válogatott játékosok sem álltak le az edzésekkel, a Dunaújváros klasszisa, Gurisatti Gréta szemei előtt a tokiói olimpia is ott lebeg.

Jégkorong

A Magyar Jégkorong Szövetség minden tőle telhetőt megtett a játékosok, sportszakemberek, játékvezetők és egyéb közreműködők, valamint a szülők és hozzátartozók egészségének megőrzésért és védelméért. A koronavírus terjedése elleni védekezés elősegítése érdekében az MJSZ főtitkára úgy határozott, hogy a versenyrendszer keretében megrendezésre kerülő valamennyi, felnőtt, utánpótlás, női és amatőr bajnokság további mérkőzéseit azonnali hatállyal törölte.

A párharcok állását és a szezon eredményeit szem előtt tartva a konzultációk nyomán teljes egyetértésben az a döntés született, hogy

az idei szezon magyar bajnoka a címért zajló párharcban 2-0-ra vezető FTC-Telekom, megelőzve a bajnoki döntőben eddig két vereséget elszenvedő Újpestet.

A bronzérmes a középszakasz eredményei alapján a Dunaújvárosi Acélbikák. Az Erste Liga bajnokának megosztva az FTC-Telekomot és a Csíkszeredai Sportklubot tekintik, bronzérmeseinek pedig a Gyergyói HK-t és az UTE-t.

A Fradi bajnok lett Forrás: fradi.hu

és nyernünk kell a jégen, és ennek érdekében mindent megtettünk. Természetesen teljesen más lett volna a jégen ünnepelve bajnokságot nyerni, és felemelni a trófeát, de szerencsére volt hasonló élményben és örömben részünk már idén, és a szezon elején is. Persze jobb lett volna, ha a bajnokság és a liga végén is gyakorolhatjuk az ünneplést, de azt hiszem, az első két Újpest elleni győztes döntő-meccs utáni örömünk is mutatja, hogy beletettük a megfelelő munkát. Nagyon keményen megdolgoztunk érte, hogy itt lehessünk, és szerencsére a hazai közönségünk azért kétszer látott minket nyerni a bajnoki döntő meccsein" – mondta Fodor Szabolcs, az FTC vezetőedzője.

Az UTE nem tehetett mást, mint hogy elfogadta a döntést, a jégkorongozóknál pedig azóta mindenki azon van, hogy hozzájáruljanak a járvány lassításához.

Újpesten abban reménykednek, hogy hamar véget ér a rémálom Forrás: fradi.hu/Nba

„Úgy gondoljuk, hogy

a vírus megállítása és az egészségünk megőrzése most minden egyébnél fontosabb. Ám mindazok mellett, hogy mindenki tudja: ez a legésszerűbb és legjobb döntés a saját és mások védelmében,

mégis mind emberek vagyunk, akik most kicsit szomorúak és csalódottak. Talán sajnáljátok a kárba veszettnek vélt munkát, a sok-sok befektetett küzdelmet, hiányzik az edzések hangulata és a versenyek izgalma. Megértjük és átérezzük ezt az érzést, ami sokatokban dúl a történések kapcsán. Tudjuk, sőt tapasztaljuk, hogy sok szempontból nehéz ez az időszak. A mindennapi, alapvető rutinokat kell újragondolnunk és átszerveznünk és ez alól most sem a legapróbb lila-fehér mezes ovisunk, sem az Olimpiára készülő élsportolónk nem lehet kivétel. Ki-ki a maga szintjén, szülei vagy edzői segítségével a kényszerpihenő ideje alatt maradjon a saját szintjének megfelelő formában" – írta közleményében a lila-fehér klub.

A koronavírus-járvány miatt tehát a kézilabda, a röplabda és a vízilabda esetében egyelőre csak felfüggesztették a küzdelmeket, míg a kosárlabda és a jégkorong bajnokság már véget is ért. A szakemberek is csak jósolni tudnak, hogy mikorra érhet véget a járvány, így nem tehetnek mást a klubok, mint hogy mindenki egészséges marad, és hamarosan folytathatják a félbemaradt küzdelmeket.