Vágólapra másolva!
A koronavírus terjedése miatt a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége rendkívüli online megbeszélést tartott a szezon hátralevő részével kapcsolatban. 

A szövetség közleménye szerint a felnőtt- és utánpótlás-bajnokságokat egyelőre nem törölték, hanem május 15-ig meghosszabbították a felfüggesztést. Az ülőröplada-bajnokságot viszont annulálták, emellett bejelentették, hogy a strandröplabda szezon rövidített programmal kerülhet megrendezésre és július végénél előbb nem kezdődhet el.

Továbbá semmilyen nemzetközi felnőtt- és utánpótlástornának nem adhat otthon idén Magyarország ebben a szakágban.

A szövetség arról is rendelkezett, hogy a terem-, strand-, és hóröplabda, felnőtt és utánpótlás válogatottak 2020-as programjai, felkészülései, eseményei május 31-ig nem rendezhetőek meg.

A teljes közleményt itt olvashatják.