Óriási bajban van a norvég női kézilabda-válogatott a koronavírus miatt

Nancy, 2018. december 7. Bíró Blanka kapus (b) és a norvég Kari Brattset a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében játszott Magyarország - Norvégia mérkőzésen a franciaországi Nancyban 2018. december 7-én. A norvég válogatott 38-25-re győzött. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az NSO számolt be róla, hogy a Norvégiában életben lévő, koronavírusra vonatkozó szabályok miatt azok, akik külföldről mennek haza, karanténba kell, hogy vonuljanak. Az intézkedés miatt a március 20. és 22. közé tervezett női kézilabda olimpiai selejtezőre a norvég válogatott nem tudna együtt készülni péntektől otthon, mert ebben az esetben például a Győr öt játékosa a torna végéig lenne karanténban, így nem léphetne pályára a nemzeti együttesben.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy nem csak Győrben légióskodnak (Stine Bredal Oftedal, Kari Aalvik Grimsbö, Kari Brattset Dale, Veronica Kristiansen, Amanda Kurtovic) norvég válogatott kézisek.

Ráadásul a csapat orvost sem vihetne magával a megmérettetésre, mert az ország vezetése úgy döntött, hogy a járvány alatt Norvégia területét egészségügyi dolgozó nem hagyhatja el.

Március 20. és 22. között három helyszínen rendeznek majd olimpiai selejtezőtornát, a nemzetközi szövetség döntése szerint nézők nélkül játszanak majd a csapatok.

A kialakult krízishelyzettel kapcsolatban Erik Langerud, a norvég szövetség főtitkára is megszólalt:

„Létszámban jelentősen csökkentett csapattal tudnánk csak elutazni, orvos sem jöhetne velünk, mert azzal is megszegnénk a szabályokat. Meg kell értetnünk a helyzetet az IHF-fel, hogy milyen határozatokat hoztak Norvégiában, és hogy ez mennyire korlátoz bennünket."

A női torna mellett a férfi olimpiai kvalifikációs verseny megrendezése sem lesz egyszerű történet, mert Dél-Korea az egyik legnagyobb járványügyi gócpont jelenleg, így a dél-koreaiak az ottani szabályok szerint be sem léphetnének Norvégia területére. A nemzetközi szövetség erre azt kérte, hogy vagy oldják meg a dolgot a norvégok, vagy új helyszínt jelölnek ki.