A koronavírus miatt törlik a magyar válogatottat is érintő női hokivébét

Pat Cortina, magyar női jégkorong-válogatott
Pat Cortina, a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya beszél játékosaihoz a női jégkorong divízió I/A világbajnokságon
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) szombaton bejelentette, hogy a koronavírus terjedése miatt törli a március 31. és április 10. közötti női A csoportos világbajnokságot, amelyen története során először a magyar válogatott is részt vett volna. A hírt Rene Fasel, a szervezet elnöke közölte az Associated Presszel.

Az IIHF a hét elején több korosztályos és alsóbb osztályú világbajnokságot is törölt, de a legfontosabbakkal eddig kivárt. A vírus észak-amerikai terjedése és a közelgő dátum miatt azonban úgy döntött,

nem kockáztatja meg a női A csoportos vébé megrendezését, ezért a társszervező Hockey Canadával egyetértésben törölte az eseményt, amelyet a tervek szerint jövőre tartanak meg.

A magyar jégkorong-válogatott története során először szerepelhetett volna 2020-ban az elitkörben, miután Pat Cortina vezetésével tavaly hazai pályán kivívta a részvételi jogot. A magyarok a trurói csoportban játszottak volna Japánnal, Csehországgal, Németországgal és Dániával, míg a halifaxi ötösben Kanada, az Egyesült Államok, Finnország, Oroszország és Svájc mérkőzött volna meg egymással.