Athénban egy kosár a különbség élet és halál között

A görögöktől rengeteg olyan dolog ered, ami alapját képezi mai világunknak: demokrácia, építészeti stílus, filozófiai nézetek, mitológia, olimpia, a sort lehetne még folytatni. Az ember főleg ezekre, vagy a jó időre gondol, amikor eszébe jut a mediterrán ország. Ha egy sportszeretőt kérdezünk, akkor vagy az athéni olimpiát, vagy valamelyik óriásklubot, az Olimpiakoszt, a Panathinaikoszt, az AEK-et, vagy a PAOK-ot említi. Előbbi kettő egymás iránti gyűlöletéről már mindenki hallott, minden sportban kuriózum, amikor a két csapat találkozik. Ha az ember épp akkor jár Athénban, amikor Olimpiakosz-Panathinaikoszt rendeznek, azt vétek kihagynia. Ha pedig szereti a kosárlabdát, és ők pont akkor játszanak az Euroligában, akkor kötelező program.

Ott-tartózkodásom apropója a Békéscsaba női röplabda Challenge-kupa negyeddöntőjének visszavágója volt az Olimpiakosz ellen. A magyar csapat ugyan győzött, de sajnos ez sem volt elég a továbbjutáshoz, nekünk viszont a klub elnökével és technikai vezetőjével nem maradt időnk szomorkodni, ugyanis korábban sikerült jegyet vennünk a fent említett Euroliga-rangadóra. Igen, itt a jegyvétel is sikernek számít, mert szinte csak örökölni lehet. A röpimeccs után azonnal taxiba ültünk, hogy átérjünk a Peace and Friendship (a Béke és Barátság) stadionba.

Bizony, így hívják, pedig egy Olimpiakosz-Panathinaikosz kosármeccsen van minden, csak béke és barátság nincs.

A két klub között a világ egyik legintenzívebb rivalizációja létezik, és ez az összes sportágban megnyilvánul, ahol a két óriás találkozhat. Férfi kosárlabdában ez különösen felélénkült 2019 tavaszán, amikor a Görög Kupa elődöntőjében az Olimpiakosz nem állt ki a második félidőre, ezzel tiltakozva a játékvezetők részrehajlása, valamint a görög szövetség és a Pana közötti viszony ellen. A pireuszi csapat emellett jelezte, hogy nem hajlandó többet pályára lépni, ha az a három játékvezető dirigálja az adott meccsét, a Pana ellen pedig csakis akkor, ha külföldi bírókat delegálnak.

A szövetség ezt megtagadta, így az Olimpiakosz többé nem állt ki a Pana ellen, emiatt a klubot végül kizárták a 2019-2020-as idényre.

A csapat a másodosztályba végül a második számú csapatát nevezte erre a szezonra, az Euroligában pedig az elsővel indult.

2017-ben így nézett ki egy bajnoki döntő:

A két csapat ebben a kiírásban először 2019. december 6-án találkozott, akkor 17 000 néző előtt hosszabbításban nyert otthon a Panathinaikosz. És így érkeztünk el 2020. március 3-hoz, 14 hónap után az első Olimpiakosz-Panathinaikoszhoz.

A taxis megpróbálta megközelíteni a csarnokot, de inkább csak a parkoló elejéig vitt el, mert ott már akkora volt a káosz, hogy nem kockáztatta meg a továbbhaladást. Egymást túlüvöltő gyros- és sörárusok, sálkupecek fogadtak, gyorsan vettünk mindenből, szigorúan a hangulat miatt. Ugyan fogalmunk nem volt arról, merre találjuk a bejáratot, és semmi sem volt kiírva, de készségesen útba igazítottak minket. A biztonsági kapukhoz érve kicsit megijedtem, hogy így nem lesz benn görögtűz, de szerencsére később pozitívan csalódtam. Egy ilyen rangadó nem lenne az igazi anélkül, főleg, hogy görög.

Nagyon könnyen bejutottunk és a helyünket is megtaláltuk, ekkor még 20 perc volt kezdésig. A libabőr viszont addigra már megérkezett. Több ezer ember "melegített" torkaszakadtából a meccsre.

2019 januárja óta készültek a helyi szurkolók, érezni lehetett, hogy ki voltak éhezve arra, hogy megfelelő szeretettel köszöntsék a Panathinaikoszt.

A béke és barátság szentélyében a szívből jövő gyűlölet és fanatizmus uralkodott. Remek, pályához közeli helyre szólt a jegyünk, az ultrák szektorával szemben. Élveztük a kilátást és a hangulatot, míg a környékünkön helyet foglalókról lerítt, hogy szívük szerint ők is inkább a szemköztiekkel lennének. Az előttünk ülő fiatalember már a feldobás előtt negyed órával őrült módon dörzsölte a tenyerét, majd minden egyes rigmusnál magából kikelve pattant fel a székéből, hogy gyomorból ordítsa a szöveget. Majd visszaült, és a következő "dalig" folytatódott a tenyérdörzsölés. Ez egyébként a "családi" szektor volt, a túloldalon hálót húztak fel a szurkolók elé, hogy ne dobáljanak be semmit a pályára.
A játékosok bemelegítésénél mind a 11 000 ember fújolta a vendégeket, majd üdvözölte énekelve a hazaiakat.

Ellenakció nem volt, ugyanis vendégdrukkereket már egy ideje nem engednek be a derbire.
Egészen hihetetlen volt figyelni a helyiek érzelmi hullámvasutazását. A Pireusz jól kezdett, 12-4-re ellépett az első negyed elején, ezekben volt két tripla, egy óriási zsákolás és egy gyönyörű alley-oop. Egy rossz Pana-dobás után egy jó Olimpiakosz-akció, és máris robbant a csarnok, jöhetett a percekig tartó eksztázis. Ennél jobban nem is indulhatott volna a meccs, hogy aztán ezt felváltsa a döbbenet és kilátástalanság, amikor 12-12-nél már egyenlő volt. Néhány ember életéért őszintén aggódtam, annyira kétségbe voltak esve, pedig még 8 perc sem telt el a meccsből. Az ultrákat persze semmi nem zavarta, ők végig énekeltek, a mi szektorunkban viszont láthatóan mindenki a szívén viselte a csapat sorsát.

Ha bement egy dobás, felhőtlen öröm, triplánál egymás nyaknál fogva történő rázása. Ha kimaradt, akkor világvége.

Ha a bíró fújt, akkor ment a szidalmazás, ha nem fújt, akkor szintén.

A második negyed elején már hattal is vezetett a Pana, a 210-es szektorban pedig gyász honolt. Aztán a csapat visszaküzdötte magát, félidőben már előnyben volt, emberünk pedig ismét dörzsölhette a tenyerét a nagyszünetben. Mi betáraztunk vízzel, nehogy a folytatásban lángra kapjanak a kezei.

Shaq McKissic azonnal belopta magát a pireuszi közönség szívébe Forrás: Eurokinissi Sports/Eurokinissi Sports/Lato Klodian

A második félidőben őrizte előnyét az Olimpiakosz, bár néha kabaréba illő jelenetek játszódtak le a pályán, amik a legkevésbé sem emlékeztettek arra, hogy Európa legjobb bajnokságának prémium rangadóját látjuk. A kevesebb mint egy hónappal korábban szerződtetett Shaqueille McKissic volt az egyetlen, akit nem hatott meg a légkör, elképesztően játszott, volt három palánkrengető zsákolása, valamint jó védekezése és távoli dobásai is akadtak.

A Panánál az ősellenség Nick Calathes brillírozott.

Az amerikai születésű, de görög származású és válogatott irányító egyévnyi orosz és kétévnyi NBA-kaland kivételével teljes profi pályafutását a zöld-fehéreknél töltötte, a pireusziak tehát nem zárták a szívükbe.
A kedvéért a Pana-támadásoknál még egy lapáttal rátettek a drukkerek a füttykoncertre, amikor büntetőt dobott, akkor a pomponlányok is odaálltak a gyűrű alá, hogy elvonják a figyelmét.
Az ő vezetésével még egyszer tudott egyenlíteni a Pana, de a hazaiaknak maradt több erejük a hajrára. Az utolsó percekben már a görögtűz is előkerült, a zászlós emberek pedig lemásztak a lelátó elé, és ott lengettek.

A vége így is izgalmasan alakult, 81-78-nál az egyenlítésért támadhatott a Pana, amely addig 19 triplakísérletből egyet dobott be.

A huszadik is lepattant, nyert az Olimpiakosz. A karnevál viszont érdekes módon elmaradt. Felcsendült a hazai induló, tisztességgel végigénekelte mindenki, de olyat katarzist, mint egy-egy jó dobás után, nem tapasztaltam. Ez némileg meglepett, azt hittem, hogy az emberek berohannak a pályára és elkezdik ölelgetni a játékosokat, kirobban a népünnepély. Ez nem történt meg, ahogy az utcán sem tört ki a karnevál. Néhány boldog dudaszó kivételével mindenki csendben ment haza, és készült a másnapi dolgára. Úgy tűnt, az emberek maximálisan kitombolták magukat a béke csarnokában, a folytatásra már nem maradt idő este 11-kor.

Erre talán az lehet a magyarázat, hogy hosszú még az Euroliga-szezon, a Pireusz pedig azért küzd, hogy bejusson a legjobb 8 közé, azaz a rájátszásba. Ott még akár a folytatás is összejöhetne a Pana ellen, és egy playoff párharc mindig extrán hat játékosra és szurkolóra is egyaránt. Akkor már biztos nem lenne csendes a hazaút, legyen bármi is a vége.