Vágólapra másolva!
A nemzetközi szövetség (FIBA) a koronavírus-járvány miatt úgy döntött, hogy elhalasztja a 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornáját, amelyre március 18. és 22. között került volna sor az indiai Bengaluruban. A versenyen a magyar női válogatott is indult volna.

Korábban arról írtunk, hogy az Indiában fellángoló tüntetések miatt veszélybe került a 3x3-as kosárlabdázók olimpiai selejtezőjének megrendezése az indiai Bengaluruban, de a FIBA indoklása értelmében a koronavírus miatt halaszztják az eseményt.

Bengaluruban zavargások törtek ki, mert Goutham Kumar, Bengaluru polgármestere rendeletben tiltotta meg a városháza előtti tiltakozásokat.

Ezzel pedig olajat öntött a tűzre. Az egyik legismertebb helyi aktivista például jelezte, hogy minden nyilvános rendezvényt, melyen a polgármester szerepel, blokkolni fognak és fekete zászlókkal tiltakoznak – olvasható az aninews.in jelentésében.

Hétfőn már megtartották az esemény logójának hivatalos prezentációját, de a FIBA szerdán lefújta az eseményt.

A 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtező logójának bemutatóját hétfőn tartották meg Bengaluruban Forrás: Origo

A torna megrendezése már eddig is ezer sebből vérzett. Eredetileg úgy volt, hogy az olimpiai selejtezőt az indiai fővárosban, Új-Delhiben rendezik meg. Ezt hetekkel ezelőtt megváltoztatták,

Delhiben ugyanis komoly zavargások robbantak ki.

Az indiai szövetség éppen ezért az ország Szilicium-völgyének nevezett térségébe, Bengaluruba vitte az eseményt. Ugyanakkor az indiai légszennyezettség miatt szó sem lehetett arról, hogy a selejtezőt szabad téren rendezzék (pedig a 3x3-as kosárlabda alapvetően szabadtéri sportág),

ezért Bengaluruban egy hatalmas csarnokban bonyolították volna le az eseményt.

Medgyessy Dóráéknak óriási pluszt jelenthet a magyar közönség Forrás: fiba.com

A FIBA most szoros együttműködésben a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal azon dolgozik, hogy megtalálja a megoldást a kialakult helyzetre. Ezt a viadalt ugyanis még az április 24-26-án, Budapesten sorra kerülő pótselejtező előtt le kellene bonyolítani.

A magyar 3x3-as férfi és a női kosárlabda-válogatottnak is van még esélye arra, hogy kijusson az ötkarikás játékokra.

Ebben a szakágban nemenként nyolc válogatott lép pályára Tokióban, négy-négy csapat szereplése már eldőlt a novemberi világranglisták alapján. A 20-20 csapatos indiai selejtezőben - amelyen három kvóta talált volna gazdára - csak a nők lettek volna érdekeltek.

Az utolsó 1-1 kiadó helyről a magyar főváros tornája dönt, amelyen a tervek szerint hat-hat gárda verseng majd. A Hősök terén felállítandó sátorban a hazai férfi és - ha az első selejtezőn nem szerez kvótát - a női együttes is szerepel.