Vágólapra másolva!
A címvédő Győri Audi ETO KC a szünetben még ötgólos hátrányban volt a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában, a hajrát azonban megint remekül bírta Danyi Gábor csapata, és végül 28-27-re győzött a rivális otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős csoportkörének utolsó előtti fordulójában. 

A győriek ellenfele a budapesti négyes döntőbe jutásért a román CSM Bucuresti lesz.

Eredmény, középdöntő, 5. forduló, 2. csoport:
Buducnost Podgorica (montenegrói)–Győri Audi ETO KC 27-28 (17-12)

A két együttes előző meccsét február elején 26-24-re a győriek nyerték, akik közül ezúttal Janá Knedliková és Görbicz Anita hiányzott. A hazaiak számára tét nélküli volt a meccs, ugyanis már az előző fordulóban eldőlt, hogy a csoport harmadik helyéről jutnak a negyeddöntőbe.

Az ETO montenegrói jobbátlövője, Katarina Bulatovic három góllal kezdett honfitársai ellen, a francia Amandine Leynaud pedig a kapuban remekelt. Ennek ellenére a Buducnost jól tartotta magát, majd egy 4-0-s sorozattal ellépett, mert a Győr hét percig nem talált be.

Veronica Kristiansen is kivette a részét a győzelemből Forrás: EHF CL, Twitter

Danyi Gábor vezetőedző időkérése után sem változott a játék képe, a felszabadultan, gyorsan és pontosan kézilabdázó házigazdák könnyedén szerezték góljaikat, a vendégek védekezése szinte egyáltalán nem volt hatékony,

így a szünetben 17-12-es hátrányban voltak.

A megszokottnál lassabb, körülményesebb, pontatlanabb ETO a második felvonás elején nem tudta csökkenteni a különbséget. A 48. percben még 25-20 volt az állás, ám a montenegróiak fáradni látszottak. A vendégek innentől kezdve sokkal hatékonyabban támadtak,

Kiss Éva bravúrosan védett, csapata pedig egy 7-1-es időszak végén ismét vezetett.

Az izgalmas hajrában a Buducnost egyszer még egyenlített, de Stine Oftedal találata a Győr javára döntötte el a meccset.

A mezőny legeredményesebb játékosa Katarina Bulatovic volt nyolc góllal, a hazaiaknál Jovanka Radicevic héttel zárt.

A mérkőzés statisztikái:

A két együttes 21. alkalommal találkozott egymással a nemzetközi porondon, a győrieknek három vereség és négy döntetlen mellett ez volt a 14. győzelmük.

Jövő szombaton a győriek hazai pályán a román SCM Ramnicu Valcea ellen zárják a középdöntőt, a Ferencváros pedig az orosz Rosztov-Don otthonában szerepel.

A csoport állása: 1. Győri Audi ETO KC 17 pont, 2. Brest Bretagne (francia) 15, 3. Buducnost Podgorica 10, 4. SCM Ramnicu Valcea (román) 7, 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 3, 6. IK Sävehof (svéd) 2

korábban:
1. csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria - Team Esbjerg (dán) 26-25
Az állás: 1. Metz HB (francia) 13 pont, 2. Rosztov-Don (orosz) 11 (250-240), 3. Team Esbjerg 11 (259-250), 4. CSM Bucuresti (román) 9, 5. Vipers Kristiansand (norvég) 5 (259-275), 6. Ferencváros 5 (244-262)