Vágólapra másolva!
Jakub Gluszak, a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának vezetőedzője 2021 nyaráig meghosszabbította szerződését.

A fővárosi klub honlapjának közlése szerint a lengyel szakemberrel tavaly kötött megállapodásában szereplő záradék lépett életbe, ezzel vált biztossá, hogy a következő idényben is a Vasas csapatát edzi.
"Olyan edző vagyok, aki szeret egy helyen egy-két évnél tovább dolgozni. A családommal nagyon jól érezzük magunkat, sikerre éhes vagyok, továbbra is látom a potenciált a csapatban, ha pedig valami jó, minek változtatni rajta?" - nyilatkozta a csapat honlapjának Gluszak.

Gluszak folytathatja a munkát Óbudán Fotó: Polyák Attila - Origo

"A klub és a szakember ambíciói a következő szezont illetően teljes mértékben egyeznek, így mindkét fél megelégedésére aktiváltuk a záradékot. Boldog vagyok, hogy augusztusban immár harmadik idényünket kezdhetjük majd meg edzőnkkel és hiszem, hogy ő a legalkalmasabb személy a pozícióra" - nyilatkozta Sarlós Márton, az együttest többségi tulajdonosként működtető Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője.

Gluszak első idényében bajnoki címre vezette az óbudaiakat, akikkel a mostani szezonban előbb bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, majd múlt csütörtökön megnyerte a Magyar Kupát. A bajnoki címet 2013, a kupaaranyat 2014 után hódította vissza a Vasas, amely 15 év után elsőként szerepelt a magyar csapatok közül a BL-főtáblán.

A szakember - amennyiben a részletekről sikerül megegyeznie a Magyar Röplabda Szövetséggel - nyáron a női válogatottat is irányítja majd.