Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott bronzérmet nyert a budapesti Európa-bajnokságon. Bíró Attila együttese a szombati helyosztón 10-8-ra verte a legutóbbi kontinensviadalon első holland csapatot. A mérkőzést követően a főszereplők értékelték a látottakat.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila szerint hatalmas fegyvertény volt legyőzni a hollandokat.

Bíró Attila szerint fontos volt ez a siker az olimpiai kvalifikációs torna előtt Fotó: Koncz Márton - Origo

„Elég idegörlő meccset játszottunk. Az elején vezettünk két góllal, majd egy kicsit megtorpantunk a buta hibáknak köszönhetően. Viszont az a 15 perc, amelyet a mérkőzés második felében csinált a csapat, az egész egyszerűen fantasztikus volt. Tény, hogy nagyon elfáradtunk, mivel egy emberrel kevesebben voltunk.

Gurisatti Gréta miatt is meg akartuk nyerni a találkozót. Nagyon komoly dolog volt egy ilyen erős Hollandiát így megverni. Több is lehetett volna ebben az Európa-bajnokságban,

de sajnos a spanyolok elleni meccs közepén volt egy gyengébb periódus. Nagyon megérdemeltük ezt az érmet. Fontos volt ez a siker az olimpiai kvalifikációs torna előtt."

Gangl Edina fantasztikusan védett a bronzmeccsen Fotó: Koncz Márton - Origo

A meccs egyik, ha nem a legnagyobb hőse, Gangl Edina szerint értéke van ennek a sikernek, még akkor is, ha a csapat egyik szeme sír az elvesztett elődöntő miatt.

és kijussunk az olimpiára. Most már egy nehezebb úton kell kijutnunk Tokióba. Jól fejeztük be az Eb-t, és ki tudja, lehet a leendő Európa-bajnoktól kaptunk csak ki. Jó meccset láthatott a közönség. Ünnepelünk majd egy kicsit a dobogón, este meg összeülünk, de egy

rövid pihenő után jön a folytatás. Értéke van ennek a győzelemnek."

Vályi Vandáék (5) megérdemelték a bronzérmet Fotó: Koncz Márton - Origo

Vályi Vanda a hollandok ellen is nagyon hasznosan játszott, és mint elmondta, elsősorban a válogatott fizikumának köszönhető a hollandok elleni siker.

„Elsősorban a fizikum döntött a két csapat között.

A harmadik negyedben elfáradtak, nem is tudtak gólt szerezni. Volt nekünk is egy kis hullámvölgyünk a mérkőzésen, de

nem idegeskedtünk, csináltuk tovább a dolgunkat, és ennek meg is lett az eredménye. Ebben sokat fejlődtünk.

Főleg úgy értékes ez a siker, hogy csak tizenketten voltunk. Az elmúlt fél évben egyedül a spanyolok ellen kaptunk ki rendes játékidőben, ez jól mutatja a válogatott erejét. Csapategységben, jó kapusteljesítményben, agresszióban és mentalitásban is feléjük tudtunk kerekedni.

A magyar csapat március közepén a Triesztben sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornán harcolhatja ki az ötkarikás indulást. Ott 12 csapat két hatos csoportban küzd majd egymással. Amennyiben lesz afrikai résztvevője a tokiói viadalnak, akkor kettő, ellenkező esetben három válogatott szerezhet kvótát.