Társoldalunk:

Felfoghatatlan, ami két hete történik velünk

2020.01.20. 20:40

A szlovének utáni bravúrgyőzelmet a meccs másnapján esedékes média napon idéztük fel a férfi kézilabda-válogatott jobb átlövőjével, Balogh Zsolttal, valamint a szakmai stáb tagjával, Nagy Lászlóval.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Malmőből.

"Felfoghatatlan érzés, ami most már lassan két hete történik itt velünk – kezdte Balogh Zsolt. Óriási álmom volt egy világversenyen való kiugró szereplés, esetleg egy érem, most pedig megteremtettük magunknak rá az esélyt. Most is libabőrös vagyok, ha belegondolok, milyen teljesítménnyel és milyen ellenfelek ellen sikerült mindez."

Ez a magyar válogatott az eddigi legjobb, amelyiknek a tagja volt?
Nyilván az eddigi bravúrokból, játékból, és eredményekből kiindulva igen. De szerencsére rengeteg jó csapatban, és rengeteg jó játékossal kézilabdáztam együtt, de ebben a fiatal együttesben olyan erőt és akaratot érzek, amit talán korábban még soha. Úgy megyünk most neki a svéd válogatottnak Svédországban, hogy ha nem is mi vagyunk az esélyesek, de mi úgy érezzük, hogy igenis, van esélyünk.

A 30 éves Balogh Zsolt a magyar csapat egyik legrutinosabb játékosaForrás: MKSZ (Kovács Anikó)

Mennyire lesz nehéz Lékai Máténak, vagy éppen Bodó Richárdnak beverekednie magát ebbe a csapatba?
Ez nagyon érdekes kérdés, főleg, ha abból a szempontból vizsgáljuk, hogy mire lehetnénk képesek, ha ők, vagy Ancsin Gábor, Juhász Ádám is itt lennének? Viszont akkor lehet, hogy Nagy Bence, Szita Zoltán, vagy a többiek, akik bontogatják a szárnyaikat, háttérbe szorulnának, és nem tudnának ilyen teljesítményt nyújtani. Minden úgy történt, ahogy történnie kell, ez volt megírva, hogy ezen a tornán ezzel a fiatal együttessel mutassuk meg, mire vagyunk képesek.

Egy minimális félelem nem volt önben a torna előtt, hogy akár nagyon meg is égetheti magát ez az ifjú alakulat?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, főleg, hogy milyen csoportba kerültünk. Ráadásul a talpammal volt is egy kis problémám, illetve még mindig van, úgyhogy felmerült bennem, kell-e nekem most ez a világverseny, nem lenne-e jobb inkább kihagyni? De aztán belegondoltam, hogy ki tudja, meddig lehetek még válogatott, és teljesen mindegy, ha három vereséggel esetleg hazamegyünk, akkor is ott voltam még egy Európa-bajnokságon. Elég jó döntésnek bizonyult, először örömömben, aztán bánatomban sírtam volna, ha ezt a menetelést otthonról nézem volna végig a tévében.

Mit jelentett a szlovének elleni győzelem a csapatnak, Chema Rodrígueznek, és Nagy Lászlónak?
Értem a kérdést, de nem arra hegyeztük ki a találkozót, hogy ki ül az ellenfél kispadján, hanem hogy ugyanazt a mentalitást vigyük ki a pályára, és azt a harci szellemet mutassuk meg, ami a korábbi sikereink alkalmával is jellemző volt ránk - mondta az Origónak Nagy László, a magyar válogatott csapatmenedzsere és a kézilabda szövetség alelnöke. 

A szlovén szövetségi kapiztány, Ljubomir Vranjes korábban Nagy László edzője volt VeszprémbenForrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Az izlandi, és a dán csapat is megkapta a közönség szimpátiáját, most viszont a tényleg hazai pályán játszó svédek következnek – ennek ellenére nem biztos, hogy az eddig látottak alapján ők a meccs esélyesei.
Továbbra is mindenki két lábbal a földön jár, ez jó tulajdonság. Nekünk pedig továbbra is az esélytelenek nyugalmával kell belemennünk a meccsekbe, felesleges terhet tenni a játékosokra. A szlogenünk változatlan, itt nem kell nyerni, vagy jól játszani, hanem lehet nyerni és jól játszani. Ami a szurkolókat illeti, kicsit tartottunk tőle, hogy azok a fiatalok, akik nem játszottak még ilyen nagy létszámú közönség előtt, talán görcsössé válhatnak. Ehhez képest miután átestek a tűzkeresztségen, minden pillanatát kiélvezik a helyzetnek, le a kalappal előttük.

A csapatmenedzser Nagy László jelenléte rengeteget ad a csapatnakForrás: MKSZ (Kovács Anikó)

Játékosként átélt komoly sikereket a pályafutása során, hogy éli meg a mostani bravúrokat a pályán kívülről?
Én is élvezem minden pillanatát. Remek szakmai stábot alkotunk Gulyás Istvánnal és Chemával, amelynek természetesen a többiek, a gyúrók, az erőnléti edző, a kapusedző, egyszóval mindenki ugyanolyan fontos láncszeme. De a lényeg és a hangsúly a fiúkon van, persze az nekünk és a munkánknak is elég jó visszajelzés és elismerés, ha esetleg a válogatottban figyelnek majd fel rájuk, és kerülnek esetleg komoly klubokhoz.