Vágólapra másolva!
Vasárnap délután Szlovénia ellen sorsdöntő mérkőzést vív a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában a magyar válogatott, amely két pontjával jelenleg a csoport negyedik helyén áll. A találkozó előtt a Norvégiától elszenvedett első vereség után a szakmai stáb két tagjával, Nagy Lászlóval és Chema Rodríguezzel beszéltünk az időben jött pofonról, a csapat jelenlegi mentális és fizikális állapotáról, valamint az esetleges győztes taktikáról.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Malmőből.

A Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, a válogatott csapatmenedzsere, Nagy László a Norvégia elleni meccs értékelésével kezdte nyilatkozatát az Origónak. "Fontos, hogy a vereség ellenére is a pozitívumokat keressük a találkozóban, és szerencsére - főként a második félidőben - volt is jónéhány.

A csapat ugyanis a komoly hátrány ellenére sem adta fel, mínusz tízról négyre is visszajöttünk, és a játékosok a szünetben feléjük intézett két kérést maximálisan teljesítették.

Egyrészt, hogy mindenben jobbak lehetnek nálunk a norvégok, csak akaratban nem, másrészt hogy a koncentrációnkra a tetemes hátrány ellenére se legyen hatással az eredmény - az, hogy végül egy góllal megnyertük a második játékrészt, mindezt tökéletesen alátámasztja. A szlovének ellen új meccs, és új remény következik, megpróbálunk javítani.

Nagy Lástzló (b) és Chema Rodríguez talán éppen a szlovének elleni győztes taktikát beszéli át Forrás: MKSZ (Kovács Anikó)

Mennyire lesz presztízsmeccs a vasárnapi találkozó?
Nem a mérkőzés presztizsével foglalkozunk, és nem is azért vagyunk itt, hogy egy-egy meccset sorsdöntőként éljünk meg.

Természetesen gondolkozunk olyan taktikai megoldáskonon, ami a szlovének ellen bejöhet, de erről nem szeretnék beszélni, majd a pályán a fiúk megmutatják, mire gondoltunk.

Ebben az esetben, amikor két válogatott és a játékosok is ennyire ismerik egymást, mi a jobb taktika? Annak ellenére is bízni a biztos elemekben, hogy abból készül fel az ellenfél, vagy valami teljesen új stratégiát kitalálni, amivel bár meglephetjük őket, de nagyjából egy nap van a tökéletesítésre.
Sajnos az idő szűke korlátokat szab, nem lehet minden csapatra annyi edzéssel felkészülni, amennyi azt indokolná. Ez persze nem panaszkodás, ez tény, így nekünk

arra a magabiztos védekezésre kell támaszkodnunk, amit a csoportmeccseken, és a norvégok ellen a második félidőben is bemutattunk.

Hogy milyen új dolgokat lehet egy tréning alatt begyakorolni, azt tényleg remélem, hogy vasárnap délután a pályán bemutatjuk.

Ezt a magyar kéziválogatottat eredményektől függetlenül is csak szeretni lehet Forrás: MKSZ (Kovács Anikó)

Chema Rodrígueztől, a csapat másodedzőjétől azt kérdeztük, hogy bár a veretlenségét elveszítette a magyar csapat, de talán a középdöntős küzdelmeket figyelembe véve a legjobbkor jött ez a "pofon".

Azt azonban továbbra sem lehet elfelejteni, hogy a norvég, a spanyol, a szlovén, vagy akár a portugál együttes mennyivel előrébb jár nálunk csapatépítésben. Mi csak most kezdtük a közös munkát, ehhez képest ezekkel a válogatottakkal játszhatunk, ez sokkal több annál, amit előzetesen remélni mertünk.

Mentálisan és fizikálisan is fáradtak voltunk az első félidőben, ráadásul a szerencse is a norvégok mellé állt, 4-0, és 8-1 után pedig iszonyatosan nehéz játszani.

Éppen ezért lesz kiemelten fontos, hogy vasárnap, a szlovének elleni meccsen milyen lesz a kezdés, ekkora előnyt biztosan nem adhatunk a riválisnak.

Ljubomir Vranjes révén a skandináv iskola csap össze a Chema Rodríguez által képviselt spanyol vonallal. Mi dönthet a magyar, vagy a szlovén együttes javára?
Azon felül, hogy a szlovéneknek egyelőre nagyszerű Eb-jük van, számunkra ez egy tökéletes mérkőzés lesz, hogy megmutassuk, nem a véletlen műve, hogy a középdöntőben vagyunk.

Mi a jövő csapatát építjük, és az, hogy esetleg a jelenben is bebizonyíthatjuk, hogy helyünk van a legjobbak között, maximálisan túlteljesíti az előzetesen elvártakat.

A védekezésünkben viszont a csoportmeccseken mutatott teljesítményre lesz szükség: az oroszok ellen 25, a dánok ellen 24, az izlandiak ellen 18 gólt kaptunk, ehhez képest Norvégia 36 gólt szerzett ellenünk, ezt még egyszer nem engedhetjük meg magunknak.

A Magyarország - Szlovénia mérkőzést vasárnap 16.15-től rendezik