Vágólapra másolva!
Az Érd HC hazai pályán 29-24-re legyőzte a lengyel bajnok MKS Lublint szombaton a női kézilabda EHF Kupa csoportkörének harmadik fordulójában.

Eredmény:
3. forduló, C csoport:
Érd HC–MKS Lublin (lengyel) 29-24 (18-12)

A vendégek csupán 11 játékossal érkeztek Érdre, ennek ellenére meglepően jól kezdtek, mert hatékonyabban játszottak a hazaiaknál, akik sok helyzetet kihagytak. A 18. percben még a Lublin vezetett 8-6-ra, ám ezt követően rendezte sorait a magyar együttes, védekezésben és támadásban is nagyot javult, és a szünetben már magabiztosan, hat góllal jobban állt.

A második felvonás elején a lengyelek egy 5-1-es sorozattal felzárkóztak, de az egyenlítésre nem volt esélyük, mert a házigazdák felszabadult játékkal őrizték előnyüket.

Az Érd legeredményesebb játékosa a cseh Marketa Jerabkova volt hét góllal.

Az egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel álló Érd jövő vasárnap az MKS Lublin otthonában folytatja szereplését.

korábban:
A csoport: DVSC Schaeffler-Thüringer HC (német) 19-26 (7-12)
Az állás: 1. Thüringer HC 6 pont, 2. Debrecen 4, 3. Kastamonu Belediyesi GSK (török) 2, 4. DHK Baník Most (cseh) 0
B csoport: Siófok KC-Podravka Koprivnica (horvát) 30-30 (19-15)