Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség megegyezett Danyi Gáborral, a Győri Audi ETO szakvezetőjével és Elek Gáborral, az FTC-Rail Cargo Hungaria trénerével, amelynek értelmében a két edző együtt, társ szövetségi kapitányként vezeti a magyar női válogatottat 2020. március 31-ig. A szakemberek megbízatása a március 20-22. között, a Győrben sorra kerülő, Kína, Szerbia és Oroszország elleni olimpiai selejtezőre, valamint az azt követő Montenegró elleni hazai és idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőkre szól.

"Nagyon köszönöm Danyi Gábornak és Elek Gábornak, hogy az első szóra elvállalták a megbízatást, köszönöm a kluboknak is a támogatást - mondta el Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke. – Úgy érzem, nagyon erős lesz a szakmai stáb, jó csapatot fognak alkotni, hiszen külön-külön is alkalmasnak tartom mindkét szakembert szövetségi kapitánynak. Fontos, hogy összefogjunk, és most már csak előre, az olimpiai selejtezőre tekintsünk annak érdekében, hogy a válogatott meglévő értékei mentén tovább épülhessen a nemzeti csapat."

"Óriási megtiszteltetés, hogy rám, ránk gondolt a Magyar Kézilabda Szövetség a jelenlegi helyzetben, éppen ezért egy pillanatig nem gondolkoztam a felkérésen, de talán mondhatom ezt Elek Gábor nevében is – emelte ki Danyi Gábor szövetségi kapitány. – Az olimpiai selejtező olyan lehetőség a sportág számára, amely most minden mást fölülír a magyar kézilabdázásban. Tudom, hogy a stáb és a játékosok mindent meg fognak tenni a sikerért, a magyar közönség pedig már számtalanszor bebizonyította, hogy ott áll a csapat mellett, óriási erőt adva a pályán lévőknek.

Hamarosan kialakul a felkészülés menetrendje is, folyamatosan egyeztetünk a közös munkáról."

Danyi Gábor Elek Gáborral karöltve irányíthatja a női válogatottat a márciusi, győri olimpiai selejtezőn Forrás: gyorietokc.hu

"Csatlakozva Danyi Gábor szavaihoz: természetesen nagyon megtisztelő a felkérés, ami úgy gondolom, annak is szól, hogy a keret nagy részével együtt dolgozom vagy dolgoztam a Ferencvárosnál – mondta el Elek Gábor szövetségi kapitány. - Nagyon kevés idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy nagy átalakításokba kezdjünk, a támadójátékra kiemelt figyelmet kell fordítanunk, és természetesen a klubmunkára is támaszkodnunk kell. Kollégám, Gábor már a világbajnokság alatt összefogásra hívta fel a magyar kézilabdát, az olimpiai selejtező, és az azt megelőző időszak pedig a legjobb pillanat, hogy ezt demonstráljuk, hiszen

Fontos tényező lesz, hogy a célkitűzések miatti nyomást kezelni tudjunk, erre külön figyelnünk kell a szakmai stábban. Nagyon sok pozitív energiára van most szüksége a válogatottnak. Már a hivatalos válogatott hét, azaz március 16-a előtti napokban dolgozni szeretnénk, fontos, hogy a pihenőidőket és a munkát jól osszuk be, hogy a játékosok föl is tudjanak töltődni, majd jókedvvel, motiváltan jöhessenek a válogatotthoz. Felszabadult, mentálisan is jó állapotban lévő válogatottat szeretnénk!"

"Az olimpiai selejtező kapcsán számunkra a legfontosabb az összefogás, szeretnénk, ha a magyar kézilabdában mindenki szeme előtt ez lebegne – hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója. – Éppen ezért tartom példaértékűnek, hogy a két szakember az első szóra, mindenféle feltétel nélkül elvállalta a csapat irányítását, klubjaik is rögtön jelezték együttműködésüket. Szeretném egyúttal megköszönni valamennyi NB I-es csapatnak már most azt a fajta együttműködést, ami az olimpiai selejtezőt övezi. Ennek köszönhetően reményeink szerint elérjük, hogy a válogatottat adó klubok bajnoki mérkőzéseinek időpontjai módosításra kerülnek, hogy a nemzeti csapat a hivatalos időszakhoz képest korábban, már a március 9-i héten megkezdhesse a felkészülést a győri kvalifikációs tornára – most együtt mindent meg kell tennünk a siker érdekében!"

A magyar válogatott a tervek szerint februárban már közös összetartáson vesz részt, majd március 10-én kezdené meg a közvetlen felkészülést az olimpiai selejtezőre.

A győri olimpiai selejtező programja

Március 20., péntek: Magyarország-Kína, Oroszország-Szerbia
Március 21., szombat: Magyarország-Szerbia, Oroszország-Kína
Március 22., vasárnap: Kína-Szerbia, Magyarország-Oroszország

A csoport első két helyezettje jut ki a tokiói olimpiára.

A magyar válogatott további márciusi programja:
Március 25., szerda: Magyarország-Montenegró (Eb-selejtező)
Március 28., szombat: Montenegró-Magyarország (Eb-selejtező)