Vágólapra másolva!
Az NB I-es Liga elnöke, Balássi Imre a női kézilabda-válogatott olimpiára való kijutásának esélyeiről, az utánpótlás helyzetéről, valamint Danyi Gábor és Elek Gábor munkájáról is beszélt, utóbbi témakörben a győri klubelnök, dr. Bartha Csaba is megszólalt.

„Soha senki ilyen jellegű türelmet és ilyen jellegű feltételrendszert, mint amilyet Kim Rasmussen kapott a korábbi években, nem kapott egyetlen kapitány sem. Ha egy magyar kapitánnyal fordul elő ilyen eredménytelenség, azt gondolom, lényegesen korábban történt volna a változás." – mondta Balássi Imre a DIGI Sport napindító műsorában.

„Súlyos következményekkel járhat, ha nem jutunk ki az olimpiára és ezt nem szabad megkockáztatni."

- hangsúlyozta dr. Bartha Csaba a Győri Audi ETO KC elnöke, aki elárulta, hogy a csapat vezetőedzőjét támogatni fogják abban, hogy szövetségi kapitány lehessen: „meg fogjuk hozni azt a határozatot, hogy a magunk részéről száz százalékban

. Danyi Gábor Elek Gáborral karöltve irányíthatja a női válogatottat a márciusi, győri olimpiai selejtezőn, miután a szövetség kedden felmentette tisztségéből Kim Rasmussent. A győri klubvezető úgy véli: „a világbajnokságon elért tizennegyedik hely egy ilyen csoportból és egy ilyen ágon, én azt gondolom, hogy elfogadhatatlan... az élsportban egyetlen egy dolog számít, a teljesítmény".

Danyi Gábor Elek Gáborral karöltve irányíthatja a női válogatottat a márciusi, győri olimpiai selejtezőn Forrás: gyorietokc.hu

Dr. Bartha Csaba szerint, ha a Danyi-Elek páros kivezeti az olimpiára a női kézilabda-válogatottat, akkor Tokióba is nekik kellene utazniuk.

A NB I-es Liga elnöke, Balássi Imre is beszélt a kapitánykérdésről a Reggeli Startban:

„a magyar szakemberek semmivel sem rosszabbak, mint a külföldiek... az elmúlt évek tapasztalatai is azt mutatják.

Danyi Gábor ugyanúgy szintén BL-t nyert a Győrrel, mint korábban Ambros Martín... ma már az edzőkben megvan az a nyitottság, hogy hajlandóak befogadni a külföldi tudást és nyitottak a világ fejlődésére.

Én azt gondolom, hogy megoldható egy magyar kézilabdakapitánnyal is a jövőben."

Balássi Imre a magyar utánpótlás kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy „a játékosok elkényelmesedtek már utánpótlás szinten... ők úgy jól elvannak a langyos vízben, nem szeretnének előrébb jutni", és hozzátette: „ezen mindenképpen változtatni kell".