Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott a néhány nap múlva kezdődő Európa-bajnokságra utazás előtt sajtótájékoztatót tartott Budapesten, amelyen a szakmai stábból Gulyás István és Nagy László, a játékosok közül pedig Bánhidi Bence, Mikler Roland és Székely Márton vett rész.

Gulyás István szövetségi kapitány röviden beszámolt a felkészülésről, majd a kontinenstornával kapcsolatos célokról és ellenfelekről is beszélt.

"Huszonöt közös edzésünk volt a csapattal, emellett három edzőmecccset játszottunk, olyan csapatok ellen, ahol megfelelően tudtuk gyakorolni a taktikai elemeket, és sikerélményt gyűjthettek a játékosok - a csapatépítés ezen fázisában ez is fontos szempont.

Az oroszokkal kezdünk, sok meccsüket láttuk és kielemeztük, egyelőre náluk is vannak sérülések, bizonytalanságok, megpróbáljuk meglepni őket. A dánokat nem kell bemutatni, ellenük nyíltsisakos játékkal készülünk, azon a találkozón semmi teher nem lesz rajtunk, csak pozitívan jöhetünk ki a mérkőzésből. Izland ellen viszont nagyon észnél kell majd lenni, északi stílus, nagy sebesség, rendkívüli fizikum jellemzi őket, azon a meccsen mindennél fontosabb, hogy ne adjunk nekik ingyen labdákat, és minden támadást lövéssel fejezzünk be.

Nagy László szerint bizalomra és türelemre van szüksége a válogatottnak Fotó: Polyák Attila - Origo

A szövetség alelnöke, Nagy László szerint türelemre és bizalomra van szüksége a válogatottnak. "Nyár óta új stábbal dolgozik a csapat, új a szemlélet, amelyet nem csak felnőtt, de junior és ifi szinten is próbálunk bevezetni. A 2022-es részben hazai rendezésű Eb van a célkeresztünkben, az oda vezető út egyik fontos állomása lesz viszont a mostani torna.

Mind a szurkolóknak, mind a médiának reálisan kell azonban hozzáállni a csapathoz, türelemre, és bizalomra van szükség.

A csehek elleni szombati felkészülési meccsen rengeteg biztató jelet láttunk a csapaton, az ott mutatott játékot kell stabilabbá tenni, és a hibákat kijavítani, akkor meglepetést okozhatunk Malmőben.

Mikler Roland a csapat rangidős játékosa, immáron kapitánya, szintén meglepetésre készül a csoportkörben. "A rutinommal és megannyi világversennyel a hátam mögött remélem, tudok segíteni a fiataloknak, levenni a vállukról a terhet, hogy ezek a meccsek sem különböznek majd igazán a bajnoki, vagy egyéb válogatott mérkőzésektől, ugyanarra a teljesítményre lesz szükség mindenkitől.

Talán számunkra az lenne a legjobb, ha lenéznének minket, erre persze nem lehet alapozni. Fontos az első meccs, egy jó rajt megalapozhatja a sikereket, így a szombati, oroszok elleni találkozóra különösen oda kell majd figyelnünk."

A játékosok elszántak a közelgő Európa-bajnoksággal kapcsolatban Fotó: Polyák Attila - Origo

Mikler szegedi csapattrársa, Bánhidi Bence egyetértett a kapussal, szerinte az Oroszország elleni találkozó kulcsfontossággú lesz.

"Számomra minden tornán az első meccs a legfontosabb, az alapjaiban határozhatja meg a további szereplést.

Tény, hogy fiatal a csapatunk, és nincs rajtunk nyomás, de ha rögtön az elején meglepetést okoznánk, akkor bármi megtörténhet.

Székely Márton elmondta, "olyan fal van előttem, amilyet szerintem egész Európa megirigyelne: a belső négyesünkben nincs két méternél alacsonyabb játékos, ez pedig etalon egy kapus számára. A taktikát majd nyilván az adott ellenfélhez is próbáljuk igazítani, de ha hátul jól zárunk, labdákat szerzünk, és bizonytalanná tesszük az ellenfelek lövőit, azzal a támadásokat is nagyban megkönnyíthetjük. Ami biztos,

a motivációnkkal nem lesz gond, egy sportolót ugyanis annál nagyobb megtiszteltetés nem érhet, hogy a hazájáért küzdhet címeres mezben.