Kiütéses győzelemmel kezdte az EHF-kupát a címvédő Siófok

Megérdemlik a pacsit a siófoki játékosok
Vágólapra másolva!
A címvédő Siófok KC házigazdaként 36-23-ra legyőzte a dán Köbenhavn HB csapatát a női kézilabda EHF-kupa csoportkörének első fordulójában, vasárnap.

A vendégek csupán 13 játékossal érkeztek Siófokra, de a hazaiaknak ez nem jelentett előnyt, mert ők viszont nagyon keveset cseréltek.

Kiváló első félidőt produkált a címvédő, mivel támadásban ellenállhatatlanul kézilabdázott, minden posztról eredményes volt, ráadásul Szikora Melinda bravúros védésekkel segítette társait. A 13. percben még döntetlen volt az állás, ám a világbajnoki ezüstérmes spanyol Nerea Pena vezérletével a Siófok egy 5-0-s sorozattal meglépett, a szünetben pedig négy találat volt az előnye.

Megérdemlik a pacsit a siófoki játékosok Forrás: NemethAndras/Nema

A második felvonásban is lendületesen, pontosan játszottak a házigazdák, a meccs háromnegyedénél már nyolccal vezettek. A folytatásban egy négyes gólsorozattal felzárkóztak a koppenhágaiak, az utolsó tíz percben azonban egyszer sem voltak eredményesek, így a Siófok egy 9-0-s szériával, és végül fölényes sikerrel zárta a meccset.
A mezőny legeredményesebb játékosa Nerea Pena volt 11 góllal.
A csoport további két tagja a román Magura Cisnadie és a horvát Podravka Koprivnica. A negyeddöntőbe az első két helyezett jut.

Női EHF-kupa, csoportkör, 1, forduló, B csoport:
Siófok KC-Köbenhavn HB (dán) 36-23 (17-13)

szombaton játszották:
A csoport:
Kastamonu Belediyesi GSK (török)-DVSC Schaeffler 30-31 (17-15)
C csoport:
Érd HC-Odense HB (dán) 27-28 (12-12)