Vágólapra másolva!
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a januári, budapesti Európa-bajnokságra készülő keretét.

A szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a szakvezető három kapust és 14 mezőnyjátékost hívott be, azaz 17 játékossal kezdi meg felkészülését az olimpiai kvalifikációs Eb-re.

"Kedden délután találkozunk, beköltözünk egy fővárosi szállodába, és első etapban december 23-ig napi két edzéssel készülünk a Duna Arénában" – fogalmazott a kapitány. "Lehetett volna a korábbi évekhez hasonlóan magasabb létszámú keretet is összehívni, de most igyekeztem picit szűkebben mérni. Ennek elsősorban az az oka, hogy nagyon kevés az idő, kevés a felkészülési mérkőzés, ezáltal gyorsabban kell haladni az Európa-bajnokság csapatkijelölését illetően."

Märcz Tamás elmondta, egyetlen nemzetközi torna szerepel a közvetlen Eb-felkészülés programjában: január 3-5. között az olaszországi Cuneóban a házigazda mellett Görögország és az Egyesült Államok lesz az ellenfél.

Märcz Tamásra és csapatára újabb nagy feladat vár Budapesten Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A tervek szerint ide még 15 játékossal utazunk. Túlnyomórészt egyedül készülünk majd, ami nem baj, hiszen sok meccset játszottak a játékosok az elmúlt időszakban. A fizikai felkészítésen lesz a hangsúly, és természetesen a saját taktikai elemeket gyakoroljuk, ehhez elegendő, sőt optimális a 17-es létszám" – tette hozzá.

Arról nem beszélve, hogy különleges év elé nézünk, miként 2017-ben és 2018-ban, ismét nagy hazai tornát, világversenyt rendezünk, márpedig itthon játszani mindig fantasztikus érzés" - vélekedett Märcz Tamás.

A férfi válogatott 17-es Eb-kerete:
Kapusok: Kardos Gergely (Eger), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

A férfi Eb csoportbeosztása:
A csoport: Horvátország, Montenegró, Szlovákia, Németország
B csoport: Szerbia, Oroszország, Románia, Hollandia
C csoport: MAGYARORSZÁG, Spanyolország, Törökország, Málta
D csoport: Olaszország, Görögország, Georgia, Franciaország