Vágólapra másolva!
A magyar szövetség honlapja szerint az egy héttel ezelőtt kihirdetett 28 fős keret tagjai közül a szakmai stáb nem számít a Csurgó jobbszélsője, Vasic Marko; a Tatabánya jobbátlövője, Ancsin Gábor; a spanyol Liberbank Cuenca jobbátlövője, Fekete Bálint; az Eger irányítója, Schmid Péter; a Stuttgart balátlövője, Faluvégi Rudolf; valamint a Ferencváros balszélsője, Bohács Sándor játékára.

Gulyás István elmondta, azért kezdik jövő szerdán a szokásosnál nagyobb kerettel a felkészülést, mert többen csak később tudnak csatlakozni a csapathoz.

"Lékai Máté térde szépen javul, folyamatosan egyeztetünk, nagyon jó esély van rá, hogy az új évben már az edzéseken is ott lesz a válogatottal. Bodó Richárdnak a válla sérült, de karácsony után reményeink szerint rá is számíthatunk"

- mondta a szakvezető. Mikler Rolanddal úgy egyezett meg a szakmai stáb, hogy szintén év elején csatlakozik teljes intenzitással, és bár addig felmentést kért a családja miatt, néhány edzésen már ott lesz decemberben is. Ancsin Gábor könyöke a januári világbajnoksághoz hasonlóan nincs jó állapotban, folyamatosan kezelik, de ezúttal nem tud a nemzeti csapat segítségére lenni. Bartók Donát a december 29-én sorra kerülő, idei utolsó Bundesliga-mérkőzését követően tér haza.

A magyar válogatott az Európa-bajnokság malmői E csoportjában január 11. és 15. között az olimpiai és világbajnok Dániával, továbbá Oroszországgal és Izlanddal találkozik. Az első két helyezett jut a középdöntőbe.

A csapat egyetlen hivatalos felkészülési mérkőzést játszik: január 4-én Csehország válogatottját fogadja a győri Audi Arénában.

A magyar férfiválogatott 22 fős kerete:
---------------------------------------
kapusok:
Andó Arián (Balatonfüred), Székely Márton (Veszprém), Borbély Ádám (Tatabánya), Mikler Roland (Szeged)
jobbszélsők:
Hornyák Péter (Tatabánya), Tóth Ádám (Budakalász)
jobbátlövők:
Balogh Zsolt (Tatabánya), Bartók Donát (TVB Lemgo Lippe, német), Máthé Dominik (Balatonfüred)
irányítók:
Győri Mátyás (Tatabánya), Lékai Máté (Veszprém), Ubornyák Dávid (Gyöngyös)
beállók:
Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Szeged), Sipos Adrián (Tatabánya), Szűcs Bence (Veszprém)
balátlövők:
Bodó Richárd (Szeged), Jerkovic Srecko (Komló), Ligetvári Patrik (Logrono La Rioja, spanyol), Nagy Bence (Ferencváros), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock, lengyel)
balszélső:
Bóka Bendegúz (Balatonfüred)