Vágólapra másolva!
Hiába vezetett 58 és fél percig a magyar női kézilabda-válogatott Románia ellen a továbbjutásért vívott csoportmeccsen a világbajnokságon, mégsem jutott tovább. Pedig a döntetlen is jó lett volna Kim Rasmussen csapatának, de 8 másodperccel a vége előtt Neagu büntetőjével a románok fordítottak, és 28-27-es győzelmükkel ők mentek tovább a csoportból.

Sorsdöntő mérkőzés várt a magyar női kézilabda-válogatottra a Japánban rendezett világbajnokságon. Kim Rasmussen csapatának legalább döntetlent kellett elérni a román válogatott ellen annak érdekében, hogy továbbjusson az első csoportkörből, és maradjon esélye kivívni az olimpiai kvalifikációt.

Két komoly Bíró Blanka-védéssel indult a találkozó, majd Tomori Zsuzsa volt eredményes az első támadásunkból, a másodikból pedig Kovacsics Anikó. Aztán Háfra Noémi is beköszönt egy test mellől elengedett lövéssel, azaz 4 perc után 3-0-ra vezettünk. Majd a Fradi átlövője egy hetest is kiharcolt, amit klubtársa, Klujber Katrin értékesített biztos kézzel, a románoknak már a hatodik percben időt kellett kérniük. Nem is álmodhattunk volna jobb kezdésről!

Az időkérés sem segített rajtuk, Bíró újabb bravúrt mutatott be, tőlünk pedig Schatzl talált be.

A románok támadásai akadoztak, olykor lábhoz mentek a passzok, végül a 8. percben lőtte meg az első góljukat Perianu. De erre is volt válaszunk, Tomori kapott jó passzt Kovacsicstól, és könnyedén fejezte be a ziccert. Aztán Bíró védett egymás után két Neagu-lövést, Kovacsics pedig szépségdíjas gólt szerzett. Álomszerűen alakult az első 10 perc, aminek a végén 7-1-re vezettünk. A románok belőttek egy hetest, nálunk Klujber kihagyta, majd Neagu akcióból is betalált, amire Lukács Viktória válaszolt a jobb szélről. 8-3 után két gól lőttek egymás után a románok, a túloldalon Háfra bombázott a kapujukba talpról.

Bíró Blanka szenzációsan védett az első félidőben Forrás: Kovács Anikó/MKSZ

A 19. percben emberelőnybe kerültünk, amiből Schatzl azonnal gól lőtt a bal szélről, ezzel 10-6 volt az állás, aztán Tóvizi Petra fejezett be egy gyorsindítást. Háfra továbbra is bombaformában játszott, újabb találatával ismét hat volt közte. Sokáig nem változott a 12-6-os állás, majd a románok lőttek kettőt jobb szélről. Aztán Szabó Laura percei következtek, két gólt lőtt beállósból, egyet pedig hetesből, ezzel 15-8 lett, kialakult az addigi legnagyobb különbség. Majd kettős előnyből kaptunk gólt, aztán Vámos Petra talált az üres kapuba saját térfeléről. A félidő utolsó mozzanata Neagu gólja volt büntetőből,

azaz 16-10-re vezettünk, remekül hoztuk le az első 30 percet!

Habár a második félidő első találatát Románia lőtte, nem hagytuk, hogy lendületbe kerüljenek, Lukács volt eredményes rendkívül éles szögből. Ezután viszont a szélsőjüket, és a világklasszis beállóst, Pinteát is egyedül hagytuk, visszajöttek négyre. Kicsit akadozott a második felvonás elején a támadójátékunk, sok volt az eladott labda és a pontatlan lövés is. Pintea lecsapott egy kipattanóra Bíró védése után, és nem hibázott, 18-15-nél Kim Rasmussen időt kért. Ezután azonnal sikerült kiharcolni egy hetest, de Tóth Gabriella kihagyta. Nálunk közben Kiss Éva állt be a kapuba, de Neagu büntetőjét ő sem tudta védeni. Üres kapuval támadtunk emberhátrányban, de Tóvizi mellé dobta a hatalmas ziccert. Komoly hullámvölgyben voltunk ekkor, szóval Kiss védése a legjobbkor jött. Agresszívan támadtunk, sikerült kiállíttatni két románt is, majd Szabó vágott be egy hetest, megint három volt közte, az ellenfél pedig időt kért.

Kovacsics Anikó volt a válogatott vezére a második félidőben, de egyedül kevés volt Forrás: Kovács Anikó/MKSZ

Így is heteshez jutottak, Neagu minden dühét beleadta, majd Kovacsics harciassága ért gólt. Neagu újabb büntetőjével 20-19-re zárkóztak a 48. percben, de Kovacsics ekkor a hátára vette a csapatot, és jó egy-egyezésekkel állította vissza többször is a kétgólos differenciát. Elképesztően szoros hajrára volt kilátás, de némi levegőhöz jutottunk Kovács Anna átlövésével, az 52. perc végén megint hárommal vezettünk. Sajnos egy-egy védés után a kipattanókat nem tudtuk beszedni, és ezekkel rendre éltek a románok. Majd a visszaálló Bíró szedte ki Neagu felsőbe tartó bombáját, aztán Háfra is meglőtte első gólját a második játékrészben. A románok csak hetesből, vagy kipattanóból voltak eredményesek, előbbiben Neagu egyáltalán nem akart hibázni.

Viszont Kovacsicstól megint jött a válasz, óriásit játszott a csapatkapitány a második félidőben.

Tartottuk a 2-3 gólos előnyünket az utolsó percekhez érkezve, aztán egy ítéletnél Kim Rasmussen olyan hevesen reklamált, hogy emberelőnybe kerültek a románok, ezzel az 57. perc végén megint visszajöttek mínusz egyre. Majd Szabó birkózott ki magának egy gólt beállósban Háfra asszisztjából, viszont Seraficeanu rögtön beköszönt a túloldalon. Faluvégi rontott a szélről, ők viszont nem, 27-27-nél először volt egyenlő az állás. Ez még nekünk lett volna jó, az utolsó percnek így vágtunk neki, előtte viszont Rasmussen időt kért. Ezután elvették a labdát a bírók Kovács lépéshibája után, 34 másodperccel a vége előtt a románok a győzelemért és a továbbjutásért támadhattak. Hét emberrel álltak fel, Bíró óriásit védett, de a játékvezető hetest ítélt, ekkor 8 másodperc volt hátra. Kiss Éva jött a kapuba, Neagu viszont bebombázta.

Az idő elfogyott, nem maradt idő a válaszra. Drámai meccs, drámai végjáték, és 28-27-es román győzelem a vége.

Kim Rasmussen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya magára vállalta a felelősséget:

Nem találtuk a játékunkat a második félidőben, főleg védekezésben, 7 a 6 ellen nehéz védeni a széleket, és nem is sikerült. Nagyon sajnálom, nem volt jó munka a részemről. Az Elnök-kupa most nem érdekel, nagyon csalódott vagyok, főleg magamban csalódtam. Sajnálom a lányokat és a szurkolókat is" - mondta a mester az M4 Sportnak a lefújás után.

Női kézilabda-világbajnokság, C-csoport, 5. forduló: Románia-Magyarország 28-27 (10-16)
Jacusiro, v.: Kuttler, Merz (németek)
lövések/gólok: 47/28, illetve 44/27
gólok hétméteresből: 9/9, illetve 6/4
kiállítások: 12, illetve 10 perc

Magyarország: Bíró - Schatzl 2, Háfra 4, Tóvizi 1, Tomori 3, Kovacsics 6, Lukács 2, cserék: Klujber 1, Vámos 1, Szabó L. 6, Kovács A. 1, Tóth G., Kiss É., Faluvégi, szövetségi kapitány: Kim Rasmussen