Vágólapra másolva!
2020 nyarától a Barcelona kézilabdacsapatában folytatja Blaz Janc, a Kielce szlovén válogatott jobbszélsője. Bár Janc még mindig csak 23 éves, posztján már a világ egyik legjobb játékosának számít. A katalánok a legjobb korban szerződtették őt csapatukba.

Hivatalos oldalán számolt be Blaz Janc szerződtetéséről a Barcelona kézicsapata. A szlovén válogatott jobbszélsője 2020 nyarán csatlakozik a kilencszeres BL-győztes katalán együtteshez. Ez az igazolás valószínűleg a klub legendás játékosának, Victor Tomásnak a távozását vagy a visszavonulását fogja magával hozni. Ugyanis a jobbszélen Tomás mellett a Janchoz hasonlóan hatalmas tehetségnek számító, 22 éves Aleix Gómez tagja még a csapatnak.

Blaz Janc (balra) a 2019-es BL négyes döntőjében még ellenfélként lépett pályára a Barcelona ellen Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker

Janc rátermettségéről mindent elmond, hogy már 15 évesen, a 2012-13-as szezonban bemutatkozhatott a Celje felnőttcsapatában. Innen igazolt jelenlegi csapatába, a lengyel Kielcébe, ahol fejlődése továbbra is töretlen maradt. 23 éves kora ellenére már 364 gólt lőtt a BL-ben.

A szlovén válogatottban tagja volt annak a csapatnak, amelyik a 2017-es világbajnokságon hatalmas bravúrral bronzérmet nyert.

Janc a Barcelonával a 2023-24-es idény végéig szóló megállapodást kötött. Luka Cindric után Janc már a második sztár, akit rövid időn belül a katalán csapat a Kielcéből szerződtetett.