Vágólapra másolva!
Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára és Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere tekintette meg csütörtökön délután, a Békéscsabai Röplabda Akadémia épülő munkacsarnokát. A látogatáson Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda SE (BRSE) elnöke számolt be a projekt jelenlegi állásáról.

Magyarország jelenlegi legnagyobb röplabda specifikus beruházása keretében zajlik a Békéscsabai Röplabda Akadémia munkacsarnokának kivitelezése, amely európai kitekintésben is párját ritkítja. Magyarország Kormánya közel 2 milliárdos forrást biztosított a Békéscsabai Röplabda Akadémia elindításához.

Orbán Viktor miniszterelnök 2016. áprilisában tett békéscsabai látogatásakor állapodott meg Szarvas Péter polgármesterrel, a Békéscsabai Röplabda Akadémia létrehozásáról. A felek elismerték a klubnál folyó magas szintű szakmai munkát és támogatták a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület azon törekvését, hogy európai viszonylatban is kimagasló utánpótlás nevelő bázis létesüljön Békéscsabán.

Baran Ádám, a klubelnök vezette körbe a főtitkárt és a polgármestert, közben pedig vázolta a munkacsarnokban eddig elkészített fejlesztéseket. A tervek szerint 2020. március 16-án befejeződnek a munkacsarnok munkálatai. Cél az, hogy az engedélyezési eljárásokat követően 2020. májusában egy országos utánpótlás döntővel avassák fel a létesítményt.

„Egy ekkora beruházás koordinálása nem mindennapi feladat, mely jelentős terhet rótt ránk, de egy cél lebegett a szemünk előtt: alkotni valami egyedülállót a jövő generációjának.

lesz többek között kondicionáló terem, egészségügyi helység. Mindez új távlatokat nyit meg korosztályos csapataink számára. Hosszú távú stratégiát fogalmaztunk meg. Az általunk vizionált jövőképben erős, nemzetközi szinten is sikeres klub szerepel, mely nem létezik jól működő utánpótlás bázis nélkül. Hisszük, hogy az ebbe fektetett energia meg fog térülni! – nyilatkozta a Baran Ádám.

Kívülről impozáns lesz a csarnok Forrás: BRSE

A klubvezető elmondta, hogy további nagy ívű elképzeléseik vannak, hiszen szakemberek bevonásával már zajlik a Békéscsabai Röplabda Akadémia projekt II. ütemének tervezése, mely keretében többek között egy sportkollégiumot is szeretnének megvalósítani.

Ludvig Zsolt kiemelte, hogy a magyar csapatok fejlődnek és velük együtt a sportág, valamint az infrastruktúra is. Hangoztatta, hogy

Békéscsaba a sportág egyik hazai zászlós hajója, ahol az országban elsőként hajthatnak végre egy ekkora volumenű beruházást.

„A magyar röplabdázás fejlődik, ami örvendetes dolog. Ennek az egyik ékköve a BRSE, úgyhogy büszkék vagyunk arra, hogy Békéscsabán adnak át elsőként egy ilyen impozáns csarnokot. Mindenkit arra biztattunk, hogyha lehetősége van, akkor induljon el egy ilyen projekttel és szerencsére többen is nekivágtak ennek a lehetőségnek" – hangsúlyozta a hazai szövetség főtitkára.

Belülről pedig praktikus Forrás: BRSE

Szarvas Péter polgármester úgy fogalmazott, hogy a munkacsarnok elkészültével még vonzóbbá válik a sportág Békéscsabán, amely eddig is nagy népszerűségnek örvendett.

„Egy olyan elemmel, objektummal gazdagodik Békéscsaba, amelynek számos előnye lesz a jövőben.

Köszönhetően a BRSE sikereinek és a jó klubmenedzsmentnek. Ezzel az akadémiával az egész hazai röplabdázás utánpótlás bázisát szeretnénk kialakítani. Tudjuk jól, hogy egy ilyen korszerű csarnok óriási motivációs erő a gyerekeknek és a családoknak is." – emelte ki a városvezető.