Vágólapra másolva!
Sterbik Árpád második félideji parádéjának, és nagyszerű védekezésének köszönhetően a Veszprém a második felőrölte a lengyel Kielcét. David Davis csapata a második játékrészben csak kilenc gólt kapott, és 28-24-re megnyerte a mérkőzést közvetlen riválisával szemben a Bajnokok Ligájában.

Visszatért sérülése után a veszprémi keretbe Sterbik Árpád. A héten a 40. születésnapját betöltő kapussal szemben a csapat két irányítója, Lékai Máté, és Kentin Mahé továbbra is sérüléssel bajlódik, így rájuk nem számíthatott David Davis. Szintén kimaradt a keretből a Veszprémben kölcsönben szereplő, sérülése után kedden a Metaloplastika ellen bemutatkozó Pawel Paczkowski.

A lengyel bajnokcsapat edzője, Talant Dujshebaev 14 játékost nevezett csak a maximális 16 helyett. Nem állt a Kielce rendelkezésére a balszélső Mateusz Jachlewski, és a balátlövő Tomasz Gebala sem. A csata már a bemelegítés alatt jó hangulatban kezdődött, amikor a helyi szpíker a Szirtaki dallamaival köszöntötte a zsűriasztalnál ülő görög delegátust.

Fergeteges élőképpel kedveskedtek a veszprémi szurkolók a csapatoknak Fotó: Csudai Sándor - Origo

A két tízpontos csapat mérkőzését a Kielce kezdte jobban. Első három támadásukat egyaránt a fehérorosz beálló, Artsem Karalek tudta góllal befejezni. A hazaiaknak mindig volt válasza a szédületes iramban. Rasmus Lauge és Manuel Strlek pontos befejezéseivel tartotta a lépést a Veszprém.

Ahogyan a két csapat legutóbbi négy egymás elleni mérkőzésén, úgy ezúttal is hatalmas tempóban estek egymásnak a csapatok.

Az óriási iramban már-már hihetetlenül hangzik, de az első technikai hibára a 10. percig kellett várni.

A litván játékvezetők is körülbelül eddig bírták hiba nélkül. Blaz Blagotinsek első, már-már menetrendszerű - ám ebben az esetben jogtalan – kiállítására a 17. percig kellett várni.

Az emberelőnyöknek köszönhetően a Kielcénél volt a vezetés szinte a teljes első félidőben. A Veszprém Petar Nenadic góljaival szorosan tapadt a lengyelekre, akiknél Wolff is elkezdett védeni. Az első félidő hajrája Vuko Borozan bombáiról szólt, azonban a védekezés továbbra sem akart összeállni Julen Aguinagaldéval és Karalekkel szemben. Ezért a félidőben a Kielce vezetett 15-13-ra.

Rasmus Lauge eddigi legjobb meccsét játszotta a Veszprém mezében Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szünetben kapust és beállóst cserélt David Davis.

A születésnapos Sterbik Árpád védéssel, Rogerio Moraes kiharcolt hétméteressel kezdett. A 39. percben Sterbik hetest védett, majd az ellentámadásból Andreas Nilsson nem mindennapi mozdulattal tette el a labdát a szintén jól védő Wolff mellett. A Veszprém ezzel 7-6 után másodszor is átvette a vezetést (19-18).

A lendületbe jövő Nenadicot és társait Borut Mackovsek fejre ütésért adott kiállítása sem zavarta meg. Talant Dujshebaev időt kért, és védekezést váltott – megnyitotta a Kielce falát.

Wolff és Sterbik ziccereket védett, miközben a közönség és a két csapat már akkor sem hitt a játékvezetőknek, amikor azok jó ítéletet hoztak.

Bár a veszprémi csapat egyik legeredményesebb játékosa idén a BL-ben, Dragan Gajic a hajrára fordulva hétméterest és ziccert is hibázott, a hazai védekezés ekkor már sziklaszilárdan állt a helyén. Sterbik továbbra is fantasztikusan védett, előtte Mackovsek és Blagotinsek igazi falat alkotott. Vuko Borozan újabb bombáinak köszönhetően a Veszprém végül 28-24-es győzelmet aratott lengyel riválisa felett.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B-csoport, 9. forduló: Telekom Veszprém - PGE Vive Kielce 28-24 (13-15)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Barcelona 10 9 1 0 341-287 54 18
V
GY
GY
GY
GY
2.
SC Magdeburg 10 8 2 0 315-279 36 16
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Veszprém 10 7 3 0 350-318 32 14
GY
GY
GY
V
V
4.
Montpellier 10 5 5 0 293-282 11 10
V
GY
GY
V
GY
5.
GOG 2010 10 5 5 0 309-319 -10 10
V
V
V
GY
V
6.
Orlen Wisla Plock 10 3 7 0 271-280 -9 6
GY
V
V
GY
GY
7.
Porto 10 3 7 0 290-341 -51 6
GY
V
V
V
V
8.
Celje Pivovarna Lasko 10 0 10 0 292-355 -63 0
V
V
V
V
V