Vágólapra másolva!
A Szombathely 25 ponttal kikapott a török Besiktas vendégeként kedden a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája ötödik fordulójában.

A fennállásának első Bajnokok Ligája-szezonjában szereplő Falco várakozáson felül teljesített eddig, és Isztambulban is sokáig tartotta a lépést a házigazdákkal.

A szombathelyi gárda viszontagságos utazás után érkezett meg Isztambulba, ugyanis egy baleset miatt lekéste az indulást hétfőn reggel a bécsi repülőtéren, és délután tudott felszállni, így csak este foglalhatta el szállását.

A szombathelyi kosárcsapat remekül játszott a harmadik negyedig Forrás: falco.com

A keddi meccsen a vasiak - akik még veretlenek az NB I-ben - elsősorban jó védekezéssel tudtak meccsben maradni három negyeden át, mivel kifejezetten pontatlanul játszottak, sokat rontottak támadásban. A Falco öt perccel a vége előtt csupán hét pontra volt riválisától, ám ezt követően mindössze két pontot szerzett, míg a Besiktas jól hajrázott és 25 pontosra növelte a különbséget.

A magyar bajnok az utolsó negyed elejéig nem volt nagyon leszakadva ellenfelétől, de nem bírta a végjátékot, így összességében sima vereséget szenvedett. Így két győzelemmel és három vereséggel áll csoportjában, csakúgy mint a Besiktas.

A Falco jövő szerdán az olasz Brindisihez látogat.

Eredmény:
D csoport, 5. forduló:
Besiktas (török) - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 74-49 (14-12, 19-15, 17-14, 24-8)
A magyar csapat legjobb dobója: Reddic 21