Vágólapra másolva!
A Vasas Óbuda röplabdacsapata az első magyar klub lett, amely a selejtezőkből bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, miután a második körben az albán Partizani Tiranát is kettős győzelemmel búcsúztatta. A fantasztikus bravúr után a főszereplők felhőtlenül boldogan, de már a jövőbe tekintve nyilatkoztak a helyszínen az Origónak.

Munkatársunk helyszíni jelentése Tiranából.

Jakub Gluszak
vezetőedző az elejétől kezdve bízott a főtáblában, és bár az eredmények azt mutatják, könnyű volt a Vasas dolga, de nagyon komoly munkát fektetett ebbe az egész csapat:
„Tudtam, hogy a meccs eleje meglehetősen stresszes lesz számunkra, a Tirana komoly nyomás alá helyezett minket, hiszen nem volt veszíteni valójuk.

Az első pontok után megszoktuk az atmoszférát, tudtuk, hogyan kell játszanunk, keményen blokkoltunk, és rájuk erőltettük a játékunkat.

Elégedettek lehetünk, hiszen elértük a célunkat, és ott leszünk a csoportkörben.

Vasas-boldogság felsőfokon: BL-főtáblán a csapat Forrás: CEV

Őszintén szólva arra nem számítottam, hogy mindezt szettveszteség nélkül érjük el, de ez csalóka, mert egyáltalán nem volt egyszerű menet, keményen kellett dolgoznunk, hogy fizikálisan és mentálisan készen álljunk a párharcokra.

Az biztos, hogy mindannyiunk számára remek tapasztalat lesz a főtábla. Most belefér egy kis lazítás, de vasárnaptól folytatjuk a munkát, hiszen fontos kupameccs vár ránk."

„Abban bíztunk, hogy az első körben kettős győzelemmel továbbjutunk, és

az, hogy ezt a Tiranát két 3-0-val búcsúztattuk, szerintem óriási dolog.

Voltak olyan vélemények, hogy ez egy gyenge csapat, pedig egy kimondottan erős együttesről van szó, komoly húzóemberekkel. És ez az edző stáb érdeme, borzasztó jól felkészültünk belőlük, ennek köszönhető a simának tűnő siker. Persze ott volt a fejekben, hogy történelmet írhatunk, de mindig csak a következő meccsre próbáltunk koncentrálni.

De akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy hova juthatunk el valójában, és nagyon boldog vagyok, hogy ennek az összetartó csapatnak és stábnak sikerült, mind a 21 fő hozzátette a magáét. Valamint köszönjük a támogatást Jámbor Jánosnak és a Linartech Kft.-nek, Markovits Lászlónak és a Vasas SC-nek, és minden támogatónknak, nélkülük ma biztosan nem ünnepelhetnénk ehhez hasonló sikert.

A főtábla egy komoly jutalomkörút lesz, persze egyik meccsre sem feltett kézzel fogunk kimenni, és igenis fel fogunk készülni, szeretnénk szetteket, pontokat szerezni.

Nyomás viszont nincs, csak élveznünk kell a helyzetet. Selejtezőből először, egyébként pedig 16 év után jutott el ide magyar csapat, és ez hatalmas dolog, akárcsak az, hogy világklasszis csapatok ellen léphetünk majd pályára" – nyilatkozta a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője, Sarlós Márton.

Tiranában is magabiztosan, 3-0-ra nyert a magyar csapat Forrás: CEV

„Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még a Bajnokok Ligájában játszhatok korábbi csapatom, a Nantes ellen" – kezdte örömteli értékelését a Vasas brazil feladója és csapatkapitánya, Ana Tiemi Takagui.

Persze én sem szomorkodhatok, eddig még nem volt szerencsém a Bajnokok Ligájában játszani, de ez most a csapatról és a stábról szól, valamit arról, hogy történelmi sikert arattuk. Otthon alapoztuk meg,

Tiranában háborúra számítottam, és bár az elején kicsit megijedtünk a hangulattól, sikerült összeszedni magunkat és a saját játékunkat játszani.

Innentől már nem veszíthetünk semmit, csak élvezni kell, de szeretnénk megnehezíteni az ellenfelek dolgát, és jó lenne meglepni őket. Ha saját magunkat adjuk, ez sikerülhet is."

„Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon vártuk ezt a meccset, főleg azok után, hogy az első annyira jól sikerült. Ennek ellenére tudtuk, hogy ők is úgy állnak fel ide, hogy mindent meg fognak tenni, hiszen ez volt az utolsó esélyük. Ez az elején látszott, egy kicsit el is mentek, de utána összeszedtük magunkat, és végig koncentrálva, odafigyelve, a taktikát tartva játszottunk.

Nagyon szépen köszönjük a szurkolóknak, akik ide is elkísértek minket!" – mondta boldogan a magyar válogatott ütő, Török Kata, akit a négy selejtezőből háromszor is megválasztottak a mérkőzés legjobbjának.

Sporttörténelmet írt a Vasas Óbuda, mert a selejtezőből a BL-főtáblára jutott Forrás: CEV

„Nagyon régóta, a felkészülésünk legelső napjától kezdve erre készültünk, de így sem volt egyszerű.

Nem becsülhetnek le az ellenfelek, még akkor sem, ha a világ legjobbjaival fogunk játszani. Mi fel fogunk készülni rájuk, videózunk, edzünk, és a legjobbunkat fogjuk nyújtani a csoportkörben is" – fogadkozott már most a csapat liberója, Juhár Dalma.

„Február végén igazoltam a Vasashoz, akkor még azt sem lehetett tudni, hogy bajnok lesz a csapat. És ez nagyon jó döntésnek bizonyult.

Lehet, hogy másoknak nem kellett megküzdeniük a csoportkörért, de mi bebizonyítottuk, hogy nem véletlenül leszünk ott. Nehéz szavakkal leírni, hogy történelmet írtunk, hihetetlen!" – lelkendezett az Egyesült Államokból hazatérő válogatott center, Gyimes Zsófia.

Markovits László: Ez mérföldkő a klub életében

A Vasas elnöke, Markovits László a klub honlapjának a következőket mondta: "A főtáblára kerülés kapcsán elsőként az jut eszembe, hogy milyen sokaknak jár köszönet az elmúlt évtizedekből azért, hogy eljuthatott idáig a Vasas Óbuda felnőtt női röplabdacsapata - kezdte a klubelnök. - Talán Bardi Gyöngyiék generációjával kezdeném, hiszen anno ők adtak nagyon komoly nívót a sportágnak és a szakosztálynak. A saját 18 évnyi elnökségem alatt Nyári Virágék korszakát, aztán Fördős László szakosztályvezetői ténykedését emelném ki, de nagyon jó szívvel gondolok Előd János vagy Csortos Csaba tanár úr munkájára és személyére is. Meghatározó volt a csapat finanszírozásában az Opus Via, a Budai Tégla, majd végül az utóbbi időszakban a Bús Balázs vezette óbudai önkormányzat támogatása is. Mindenféleképpen megemlíteném Jókay Zoltánt, aki igazi sikeredzőként vezette hosszú éveken át a lányokat, pedig az utolsó időszakban szinte minden szezonban új csapatot kellett építenie. Végül, de nem utolsósorban azt a szurkolói magot emelném ki, amely jóban-rosszban mindig, mindenhol ott volt és van a csapat mellett. Persze a felsorolás még korántsem teljes, a Folyondár Sportközpont vezetésétől kezdve még rengetegen voltak lojálisak hozzánk, segítve a klubot és a Vasas röplabdát. Azt már 2018-ban is tudtuk, hogy a Jámbor Jánossal kötött partnerségünk hosszú távon gyümölcsöző lesz. Az anyaegyesület szerepvállalása mellett az általa többségi tulajdonosként biztosított plusz anyagi forrás kellett a bajnoki címhez és a BL-csoportkörhöz. Sarlós Márton ügyvezető és Jakub Gluszak profi stábja - beleértve az állandóságot képviselő Kőnig Gábort is - pedig remekül élt a lehetőséggel.

A Vasas Óbuda a Bajnokok Ligája D csoportjában az előző kiírás ezüstérmesével, a Coneglianóval, a 2018-as döntős román Alba Blaj-zsal, valamint a francia Nantes-tal mérkőzik majd meg.