Társoldalunk:

A Vasas nagyon közel került ahhoz, hogy történelmet írjon

2019.10.23. 19:19

A Vasas Óbuda női röplabdacsapata simán, 3-0-ra legyőzte a Partizani Tiranát a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén. Jakub Gluszak együttese tökéletesen felkészült az albán csapatból, ennek köszönhetően akár már egy 3-2-es vereség is elég lehet a visszavágón ahhoz, hogy a történelem során először magyar klub is ott legyen a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján.

A Vasas domináns játékkal, kettős győzelemmel jutott tovább a BL-selejtező első köréből a Luka Bar ellen, így egy lépésre került attól, hogy a sportág történetében először magyar csapatként a főtáblán szerepeljen.

Az egyetlen akadály a Partizani Tirana együttese volt, amely szintén két sikerrel abszolválta az első fordulóban a bosnyák Brckót. Az albánok nyáron jelentősen megerősödtek, korábbi török válogatott játékost is igazoltak, így egyáltalán nem lehetett lebecsülni őket.

A Ludovika Arénában rendezett mérkőzés esélyese ezzel együtt is a Vasas volt, amely öt nappal ezelőtt egy nagyon szoros és kemény meccset játszott a bajnokságban a Békéscsabával. Az volt az első igazi erőfelmérő a szezonban, ez a találkozó pedig a második, amelyen Jakub Gluszak a Tiemi-Török-Kjelstrup-Kostelanska-Abdulazimova-Kalicsanyin hatossal kezdett.

Remekül indította az összecsapást a magyar bajnok, Ana Tiemi parádésan nyitott, 4-0-nál azonnal időt kellett kérnie a Tiranának. Némileg sikerült rendezniük a sorokat, zsinórban két ponttal válaszoltak, de többet nem engedett a Vasas, ráadásul Kostelanska két ászt nyitott egymás után.

A Vasas óriási lendülettel nyitotta a mérkőzéstForrás: CEV

A Partizani mezőnymunkája nem igazán működött jól, és eleinte nyitásokban is hatalmas volt a különbség a két fél között, Kjelstrup ászával már 12-5-re vezetett a hazai csapat, 15-6-nál pedig újabb albán időkérés következett. Szinte tökéletesen játszott ekkor a Vasas. Juhár Dalma is hozzátette a magáét egy óriási mentéssel, amiből aztán a magyar pont született, 17-7-nél pedig rászámolta a tízet a közönség a Tiranára. Ebből aztán hármat eltüntettek az albánok, úgyhogy 19-12-nél Jakub Gluszak is kikérte az idejét. Erre Kalicsanyin egy nagyon okos ponttal válaszolt, később pedig visszaállt a 9-10 pontos különbség is. 23-nál megtorpant kicsit a Vasas, aztán Török Kata kirántotta a gödörből a csapatot. Ez hét szettlabdát jelentett, a harmadikat pedig ki is használta Abdulazimova óriási blokkjával, megvolt tehát a vezetés.

A második játszmában nem tette meg azt a szívességet a Partizani, hogy ismét beragadjon, és sokkal jobb játékkal 7-4-re ellépett, Gluszaknak muszáj volt időt kérnie. Kjelstrup egy óriási ásszal egy pontra csökkentette a hátrányt, de egyenlíteni nem sikerült. Az első szettel ellentétben itt minden pontért meg kellett küzdenie a Vasasnak, az albánok nem ismertek elveszett labdát, és ismét háromra növelték az előnyüket. Tiemi két szemfüles ponttal hozta közelebb a piros-kékeket, majd 13-13-nál végre megvolt az egál, 15-14-nél pedig Vasas-vezetésnek örülhettek a nézők. 18-15-nél időt kértek az albánok, de ekkor már nem lehetett megállítani a magyar bajnokot, amely erre az időszakra ismét legjobb formáját vette elő.

Olykor parádés blokkokkal szerzett pontot a VasasForrás: CEV

24-17-nél ismét hét játszmalabda következett, de az első háromból nem sikerült megszerezni az utolsó pontot, Gluszak időt kért. Ez megtette a hatását, és ezúttal is Abdulazimova zárta le a játszmát, összesítésben 2-0-ra vezetett a Vasas Óbuda.

A harmadik játszma is szorosan indult, de most nem kellett a Vasasnak az eredmény után futnia. Aztán szép csendben három pontos előnyre tett szert a hazai együttes, de a Tirana foggal-körömmel küzdött, hogy elkerülje a 3-0-s vereséget, és 8-8-nál egyenlített. Egyik csapat sem tudott egy pontnál jobban ellépni, aztán ez 13-11-nél szerencsére a Vasasnak sikerült, de azonnal jött a válasz. Aztán, az előző felvonáshoz hasonlóan, a szett második felében beindult a Vasas-henger, és pillanatok alatt 19-13 lett az állás. A játszma vége már szinte örömjátékot hozott, és most nem hét, hanem kilenc szett-, egyben mérkőzéslabdához jutott a magyar bajnok, amelyekből a másodikat kihasználta Kostelanska egy óriási bombával. A Vasas 3-0-ra győzött teljesen megérdemelten, és karnyújtásnyira került a Bajnokok Ligája főtáblájától.

A visszavágót október 31-én rendezik Tiranában. Ott valóra válhatnak a Vasas Óbuda álmai.

Végeredmény, női röplabda Bajnokok Ligája-selejtező, második forduló, első mérkőzés:
Vasas Óbuda - Partizani Tirana (albán) 3-0 (19, 20, 16)

Felkészültünk belőlük és sikerült is azt játszani, amit megbeszéltünk. Ez csak az első mérkőzés volt persze, még messze vagyunk a célunktól, de a mai teljesítménnyel elégedettek lehetünk. Ha ezt tudjuk hozni Albániában is, akkor meg lehet a siker. A Békéscsaba ellen nem játszottunk jól, tudtuk, hogy változtatni kell, de egy Bajnokok Ligája mindig más, és mi jól reagáltunk a kihívásra. Hétvégén bajnoki meccs vár ránk, aztán jön az utazás és a felkészülés a visszavágóra, nem szabad, hogy sokáig foglalkozzunk a mai győzelemmel – értékelt a Vasas vezetőedzője, Jakub Gluszak.

Nagyon jól játszottunk, alaposan kielemeztük őket és külön így készültünk az edzéseken is, ezt meg is mutattuk a pályán. Magabiztosak voltunk, tűzzel játszottunk, büszke vagyok a csapatra! Azt nem tudtuk egy videó alapján, hogy mire számítsunk tőlük, hogy élőben mire hogyan reagálnak, annyit tudtunk, hogy jó játékosok alkotják az ellenfelet. A mai nap erről szólhat, de szombaton már meccs az MTK ellen, szóval holnaptól már arra készülünk. Ha a visszavágón olyan eredményt érünk el, amilyet mi szeretnénk, akkor beszélhetünk majd ünneplésről – mondta a mérkőzés után a Vasas liberója, Juhár Dalma.