Vágólapra másolva!
A Vasas Óbuda női röplabdacsapata 3-0-ra legyőzte a montenegrói Luka Bart a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóján. Mivel a magyar bajnok a múlt héten idegenben is ugyanilyen arányban nyert, így tükörsimán, kettős győzelemmel jutott a következő fordulóba, és már csak egy körre van a sporttörténelmi sikertől, a BL-főtáblától.

Két nyert szett is elég lett volna a Vasas Óbudának ahhoz, hogy ott legyen a BL-selejtező második körében. Idegenben a magyar bajnok nagyon sima mérkőzésen győzött 3-0-ra, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénában megrendezett visszavágón is hasonlóra lehetett számítani.

Jakub Gluszak vezetőedző kicsit felforgatta a csapatot a montenegrói összecsapáshoz képest, és a Kjelstrup-Kostelanska-Gyimes-Dékány-Tiemi-Kalicsanyin kezdőhatost küldte pályára.
Az első szett elején a Vasas nem hozta azt a domináns játékot, mint amit Barban bemutatott, de így is négypontos előnyt épített ki, 12-8-nál időt is kért a vendégek mestere, Vlagyimir Milacsics. Az óbudaiakat ez egyáltalán nem zavarta meg, zsinórban öt ponttal válaszoltak, 17-8-nál jött az újabb időkérés.

A különbség azonban egyre nőtt, Tiemi és Kostelanska is remekül nyitott, 24-9-nél 15 szettlabdához a magyar bajnok, és a másodikkal le is zárta a szettet.

A második játszma ott folytatódott, ahol az elsőnek vége lett, már ami a két együttes közötti különbséget illeti. Ezt mutatja, hogy 11-3-nál Milacsics már a második idejét kérte ki. Ez némileg hatott, a Bar csökkenteni tudta a hátrányt, de így sem került látótávolságon belülre.

A Luka Bar nem tudta megnehezíteni a Vasas dolgát Forrás: CEV

Gluszak elkezdte forgatni a csapatot, bejött Bleicher Réka, Villám Lilla és Ambrosio Melani is. Utóbbi szép blokkjával 24-17-nél a második felvonás lezáráshoz is közel került a Vasas, és bár az első két szettlabdát hárították a vendégek, Kostelanska pontja végül nemcsak a 2-0-s szettelőnyt,

hanem egyben a továbbjutást is jelentette a csapatnak.

Természetesen a meccs hátralevő részét le kellett játszani, jöhetett a harmadik játszma, ekkor már az első mérkőzésen elképesztően nyitó Török Kata is pályán volt. A forgatókönyv hasonlított az első szettéhez, eleinte jól tartotta magát a Bar, sőt, még vezetett is egy ponttal, de a Vasas azonnal egyenlített, majd a vezetést is átvette, és fokozatosan növelte előnyét. Milacsics hiába kért időt, nem tudta kizökkenteni az óbudaiakat, akiknél Hajós Aliz is pályára lépett.

Könnyedén jutott tovább a magyar bajnok Forrás: CEV

A különbség egyre csak nőtt, Gyimes Zsófia sokadik ászával a tíz pontot is elérte, ráadásul ez tíz meccslabdát jelentett 24-14-nél. Az első kettőt még hárított a Luka Bar, de Ambrosio a harmadikat megoldotta, és ezzel megnyerte a mérkőzés a magyar bajnok. Két 3-0-s győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája második körébe a Vasas, a Luka Bar nemhogy szettet nem nyert, de még a 20 pontot sem érte el egy szettben sem a két mérkőzésen.

Végeredmény, női röplabda Bajnokok Ligája-selejtező, első kör, visszavágó:
Vasas Óbuda - Luka Bar (montenegrói) 3-0 (10, 19, 16)
Továbbjutott: a Vasas Óbuda, kettős győzelemmel.

"Egyik meccs sem volt olyan könnyű, mint ahogy az eredmény mutatja. Végig koncentrálni kellett, és ez sikerült is, elértük a célunkat, ott vagyunk a közvetkező körben. Az majd kiderül, ki lesz az ellenfelünk, de belőlük is megfelelően fel fogunk készülni. Addig is, pénteken fogadjuk a Békéscsabát, de remélhetőleg ez vár ránk az egész szezonban, azaz sok kemény meccset fogunk játszani. Muszáj rotálni a játékosokat és frissen tartani a csapatot, mert minden mérkőzést meg akarunk nyerni, de erős ellenfelekkel játszunk. A következő körben kicsit agresszívabbnak kell lennünk, és akkor teljesülhet az álmunk" - értékelte a mérkőzést Jakub Gluszak.

Számítottam arra, hogy játszani fogok, az előző meccset is "elfeleztük" Anával, és az edzőnk is mondta, hogy szeretne mindenkit pályára küldeni. Ünneplés természetesen nem lesz, holnap reggel már kondi van, pénteken Békéscsaba, jövő héten újabb BL-meccs, de szezon eleje óta tudjuk, hogy ez lesz" - mondta a 24. születésnapját ünneplő feladó, Bleicher Réka.