Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek legizgalmasabb bajnoksága kezdődik meg pénteken a magyar férfi kosárlabda NB1-ben. A címvédő Szombathely mellett a Körmend, az Alba Fehérvár, a Szolnok és a Paks is esélyese a bajnoki címnek. Az első fordulóban Szolnok-Alba fehérvár rangadót rendeznek, ami remek alaphangot ad az idénynek.

A címvédő Falco Szombathely csapata már el is kezdte az szezont, hiszen a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában szoros párharcban búcsúztatta a Nagyváradot és a második fordulóban az első találkozón a lett Ventspils csapatát is legyőzte.

A tavalyi aranyérmes csapat megtartotta a saját nevelésű Váradi-Perl tengelyet, akik mellé leigazolta a válogatott Benke Szilárdot, Filipovity Márkót. A négy fiatal Sztojan Ivkovics nemzeti csapatának is alapembere.

A magyar mag és a légiósok, ha összecsiszolódnak, akkor joggal elvárható, hogy a bajnoki címért és a Magyar Kupa-aranyért is harcban legyen az együttes.

Benke Szilárd nagy erősítés a Szombathely számára Forrás: Origo

A tavalyi bajnoki második Körmend elengedte a légiósait, de leigazolta a 2017-es bajnoki aranyérmes Alba egyik legjobb játékosát, a kanadai Justin Edwardsot és Franciaországból hazatérő Keller Ákost. A Vas megyei kisvárosban 2003 óta várják a fanatikus szurkolók, hogy a csapat elhódítsa a bajnoki címet, a 2019-2020-es szezonban ismét az egyik legnagyobb esélyes csapat.

Az előttünk álló szezonban is láthatunk Perl-Keller csatát Forrás: bb1.hu

Szolnok-Alba rangadóval indul a bajnokság és ember legyen a talpán, aki pontosan megtippeli a mérkőzés kimenetelét.

A tavalyi Magyar Kupa-győztes együttes elveszítette Vojvoda Dávidot, aki Olaszországba igazolt, de rajta kívül a légiósok és Tóth Ádám sem a Tisza-partján folytatja a karrierjét.

Öt új légiós mellett a válogatott Tóth Norbert és Juhos Levente érkezett Szolnokra, így a szakvezetésnek volt dolga a nyáron, hogy a játékosok összeszokjanak.

Az Alba Fehérvár elengedte Lóránt Pétert, de szerződette Csorvási Milánt és Govens Darrint, akikkel szeretnék feledtetni a tavalyi kínos 11. helyet. A Paks Lóránttal és már Magyarországon bizonyított külföldiekkel erősödött, így biztosan bele fognak szólni az érmekért zajló csatákba.

Lóránt Péter komoly erősítés lehet a paksiaknak Fotó: Mudra László - Origo

Hazai pályán a Zalaegerszeg és a Pécs bárkit meglephet, jól erősített a Debrecen, a Sopron, a Kecskemét és a Kaposvár is. Újra NB1-es csapata van Oroszlánynak, ahol jó szereplés esetén gyakran lesz teltház. A Jászberény és a Szeged kicsit kilóg lefelé a bajnokságból, de mindkét csapat okozott már meglepetést azzal, hogy jól választott légiósokat, akikkel jól szerepelt.

Szavazzon!

Melyik csapat nyeri a 2019-20-as magyar férfi kosárlabda bajnokságot?