Párizsban kapott ki a Szeged a kézilabda Bajnokok Ligájában

Maqueda sem találta a kemény párizsi védekezés ellenszerét
Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Mol Pick Szeged a PSG ellen lépett pályára idegenben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. Az első félidőben még néhány alkalommal vezetett a magyar csapat, de a második félidőben felkeményedett a párizsi védekezés, aminek köszönhetően folyamatosan 3-5 góllal vezetett a PSG. Végül a hazaiak 30-25-re megnyerték a találkozót.

A szegediek számára nehéz mérkőzéssel kezdődött a Bajnokok Ligája, az első fordulóban a Barcelonát fogadták hazai pályán. A magyar bajnoki ezüstérmes együttes kiváló első félidei játékkal legyőzte a katalán sztárcsapatot, és a meccset követően Bodó Richárdék fogadkoztak, hogy győzni mennek a francia fővárosba is. A BL első fordulójában a PSG is nyert, Zágrábban nyolcgólos győzelmet arattak Nikola Karabaticék.

Dejan Bombac a Barcelona ellen az első félidőben mutatott játékot akarta megismételni Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A francia együttes a szokásos stílusában kezdte el a meccset, labdaszerzések után lerohanásokból szerezték a gólokat. Pár perc után már 4-1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A 10. perctől elkezdett eredményesen támadni a Szeged: Radivojevics, Bodó és Maqueda góljaival a 16. percben kiegyenlített a magyar együttes, majd a szerb szélső góljával már a Tisza-parti csapat vezetett.

Látványos akciókat vezetett mindkét csapat, a PSG próbálta gyorsan befejezni a támadásait, de Mikler Roland előbb Syprzak ziccerét kivédte, majd Remili hibázott hetest, így a 23. percben 11-11 volt az állás. A félidő hajráját jobban bírták a franciák, 30 perc után 16-14-es hazai vezetésnél vonulhattak pihenőre a csapatok.

Mikler Roland bravúrokat is bemutatott az első félidőben Forrás: Origo

A második játékrész elején Mikler Roland két védéssel is jelentkezett, a 36. percben pedig sikerült kiegyenlíteni Canellas óriási góljával. Alilovic beállt egy hétméteres erejéig, amit a Karabatic a kapufára dobott. Hiába egyenlített ki a Szeged, a vezetést nem sikerült átvenni, az eladott labdák után gyorsan tudott indulni a PSG és háromra növelte az előnyét. A párizsiak a második félidő közepén megkeményítették a védekezésüket, Coralles kapus is jobban védett, mint az első félidőben.

Maqueda sem találta a kemény párizsi védekezés ellenszerét Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az utolsó tíz percre ötgólos PSG-vezetéssel fordultak a csapatok, de két Mikler-védés és két Bombac-gól visszahozta a szegedi reményeket, hat perccel a vége előtt háromra zárkózott a magyar csapat. A párizsiak azonban kapcsoltak, és végül öt góllal, 30-25-re megnyerték a mérkőzést.

Férfi BL, csoportkör, 2. forduló, B csoport:
Paris Saint-Germain (francia) - MOL-Pick Szeged 30-25 (16-14)