A Barcelona legyőzésével kezdett a Szeged a kézilabda BL-ben

Szeged, 2019. szeptember 14. Bombac Dean, a MOL-Pick Szeged és Fabregas Ludovic (j), a Barcelona játékosa a Férfi Bajnokok Ligája 1. fordulójának A csoportjában játszott MOL-Pick Szeged - Barcelona mérkőzésen Szegeden 2019. szeptember 14-én. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A Mol-Pick Szeged együttese 31-28-ra legyőzte a Barcelonát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első fordulójában. A magyar csapat szenzációsan játszott az első 35 percben, tízgólos vezetésért is támadhatott, aztán volt, amikor csak egy gól volt a különbség. A végén Mirko Alilovic bravúrjai, valamint néhány remek támadásbeli megoldás megmentette a győzelmet.

A MOL-Pick Szeged a Bajnokok Ligája 2019-2020-as idényében is a kölni Final Fourt tűzte ki célul. Már az első fordulóban komoly rangadóra készülhetett Juan Carlos Pastor együttese, ugyanis a sorozat 2015-ös győztese, a tavalyi bronzérmes Barcelona látogatott a Tisza-partra. A katalán sztárcsapat önbizalomtól duzzadva érkezett Szegedre, ugyanis augusztus végén megnyerte a Super Globe néven futó nem hivatalos klubvilágbajnokságot, majd a spanyol szuperkupát is, a bajnokságban pedig két győzelemmel rajtolt.
A Szeged is megnyerte az első három bajnokiját, viszont már most komoly sérüléshullám sújtja, a Barca ellen Sostaricra, Sigurmanssonra, Blazevicre, és Zsitnyikovra sem számíthatott Pastor.

Ott volt viszont a nyáron visszatérő Mikler Roland, aki egy kivédett hétméteressel kezdte a meccset, és ugyancsak jól mutatkozott be egy másik új igazolás, Bogdan Radivojevics, aki jobb szélről volt eredményes.

Aztán Mikler hárította Dolenec második büntetőjét is, megadva már az első percekben az alaphangot.

Látványos támadásokkal operált a Szeged, 11 perc alatt nyolc gólt szerzett a magyar csapat, miközben csak négyet kapott, Maqueda már három gólnál járt, a Barcelona pedig időt kért.

Bombac remekül szervezte a játékot Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Mikler a hetesek után megfogta Fabregas ziccerét is, a túloldalon Bombac góljával már 9-4 volt az állás. Állandósult az ötgólos különbség, aztán jött Stepancic, és egy remek átlövéssel hatra növelte a szegedi előnyt. 14-8-nál emberhátrányba került a hazai együttes, de sikerült 0 kapott góllal lehozni ezt a két percet. Mikler megbabonázta a Barca játékosait, főleg a szélsőket, akik képtelenek voltak betalálni,

Radivojevics viszont szemtelenül értékesítette az első szegedi büntetőt, amivel már hét volt közte!

Egyedül Fabregasszal nem tudott mit kezdeni a Szeged, ötöt dobott az első félidőben, a többiek nem találták a fonalat. A csattanó Bombac utolsó másodperces gólja volt, ezzel 18-11-re vezetett a nagyszünet előtt a Szeged, egészen fantasztikusan alakult az első 30 perc.

Szerencsére minden ott folytatódott a második félidőben, ahol abbamaradt az elsőben: Bombac lenyűgöző gólpasszt adott Bánhidi Bencének, Mikler kivédte a harmadik hetesét, aztán Stepancic góljával már 20-11 volt az állás. Álomszerűen játszott a Mol-Pick Szeged, de ezután kicsit elakadt, a Barca visszajött mínusz ötre. Ekkor jött Radivojevics újabb pimasz hetese, de rögtön utána emberhátrányba került a csapat. Radivojevics egy labdaszerzés után ment végig ziccerig, 1000 fokon égett az új szélső, emellett remekül is játszott.

23-19-re feljött a Barcelona, Pastornak időt kellett kérnie, mert ekkor bizony akadozott az addig elképesztően olajozottan működő gépezet.

24-21-gyel fordultak a csapatok az utolsó 15 percre, ekkor állt be a szegedi kapuba Mirko Alilovic, és ekkor került először emberelőnybe a hazai csapat.

Maqueda volt a Szeged legeredményesebb játékosa hét góllal Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Alilovic nagy bravúrral debütált, az ellentámadásból Maqueda betalált, így kettő helyett négygólos lett a különbség. Nem sokkal később viszont már 25-23 volt, Radivojevics büntetőt rontott, viszont két percig előnyben játszhatott a Szeged.

Arino szólójával egyetlen gólra, 26-25-re zárkózott a Barcelona, nem várt izgalmakat tartogatott a hajrá.

Mindkét csapat sokat hibázott ekkor, Alilovic viszont szerencsére kezdett belejönni. Maqueda két perccel a vége előtt kínaiból talált be, amit a horvát kapus bravúrja követett. Pastor időt kért, Bánhidi pedig meglőtte a 30. szegedi gólt, majd Palmarsson volt eredményes, kétgólos szegedi előnnyel kezdődött az utolsó perc. Alilovic megfogta Fabregas ziccerét, ez pedig érdemben lezárta a mérkőzést.

A Mol-Pick Szeged egy utolsó másodperces góllal 31-28-ra legyőzte a Barcelonát, és győzelemmel kezdte az idei Bajnokok Ligáját.

Volt, amikor a plusz tízért támadhatott a Szeged, és volt, amikor feljött egyre a Barcelona, így összességében egy nagyon izgalmas, fordulatos mérkőzést nyert meg a magyar csapat, méghozzá megérdemelten, ugyanis a Barcelona egyszer sem vezetett. A következő fordulóban jöhet a PSG.

Végeredmény, férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 1. forduló:
Mol-Pick Szeged - Barcelona 31-28 (18-11)